Meghitt ünnepségnek adott otthont az óév utolsó napjaiban a marosvásárhelyi kövesdombi református templom, ahol a gyülekezet lelkészét, Lőrincz Jánost esperessé szentelték és hivatalosan is megbízták, hogy az elkövetkező hat évben ő vezesse a Marosi Református Egyházmegyét.
2013. január 02., 13:432013. január 02., 13:43
2013. január 02., 15:072013. január 02., 15:07
Lelkészek, gondnokok és a kövesdombi gyülekezet néhány tagja töltötte meg Marosvásárhely legfiatalabb református templomát, ahol az új esperest iktatták be.
Emlékezzünk, tervezzünk és legyünk hálásak
Bár egyházi szokás szerint a leköszönő esperes köszönti és áldja meg utódját, ezúttal Ötvös József családi okokra hivatkozva távol maradt az ünnepségtől, helyette a Maros-Mezőségi Egyházmegye nemrég beiktatott vezetője, Jakab István galambodi lelkész hirdette az igét. Beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy emlékezzünk mindarra, amit Isten értünk, családunkért, közösségünkért tett az elmúlt időszakban, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy értékesek vagyunk Isten számára, terve van velünk. Nelson Mandelának, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökének szavaival – „mi arra születtünk, hogy Isten bennünk lévő világosságát szerteárasszuk” – bíztatta a hallgatóságot.
A prédikáció után Jakab István felszentelte Lőrincz Jánost, aki eskütételében megfogadta, hogy a református egyházmegye minden gyülekezetének és tagjának érdekében fog tevékenykedni, és aláveti magát a felsőbb egyházi vezetőség döntéseinek.
Isten felkészített a feladatra
Esperesként tartott első igehirdetésében Lőrincz János meggyőződésének adott hangot, hogy Isten csak akkor bízza rá valakire a vezetést, ha arra már felkészült, ha már van kellő tapasztalata és bölcsessége, hogy munkáját megfelelően tudja végezni, hogy a rá bízottakat megfelelően tudja vezetni, segíteni. „Isten írott igéjétől nem szabad eltérnünk sem jobbra, sem balra. A történelem bizonyítja, hogy az a nép, amely nem tartotta be a Szentírás törvényeit, elpusztult, eltűnt. Mi, magyarok, erdélyiek, reformátusok komolyan kell vegyük Isten törvényeit, meg kell ragadjuk Isten felénk kinyújtott kezét. Isten ismer bennünket, családunkat, gyülekezetünket, ő tudja, hogy bátorításra van szükségünk ebben az új évben is. Kérjük Istentől a Szentlelket, hogy tudjunk bölcs döntéseket hozni, olyanokat, amelyeken az ő áldása is rajta van” – hangsúlyozta a beiktatott esperes.
Számos nehéz feladat vár az új vezetőre
Először Lőrincz István alsóvárosi lelkész köszöntötte az új esperest, akiről elmondta, hogy a legjobb testvér, akit kaphatott, olyan báty, aki mindig egyengette számára az utat, aki mindig mellette állt. Megható volt hallani a kisöcs beszédét és szavalatát.
Majd az egyházmegye főgondnoka, Bende Sándor köszöntötte az új vezetőt, felelevenítve, hogy bizony 2012 nehéz év volt az egyházmegyében, hiszen néhány nagy gyülekezetet átcsatoltak a Maros Mezőségi Egyházmegyéhez, és meg kellett ismételni az esperesválasztást is. „Most rendet kell rakni, helyre kell kerüljön minden és mindenki. Azt kívánom, hogy az új esperesnek adjon Isten erőt és bölcsességet, hogy a nehéz, örökölt feladatokat meg tudja oldani. Támaszkodjon az újonnan megválasztott tisztségviselőkre is, hiszen mi készek vagyunk segíteni őt” – mondta a főgondnok.
Az ünnepély végén a megválasztott egyházi és világi tisztségviselők közös kört alkottak, és letették az esküt. A kövesdombi Krikk együttes néhány dalt énekelt, majd a jelenlevők szeretetvendégségen vettek részt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!