
Fotó: Gligor Róbert László
A magyar költészet napján és József Attila születésnapján Havad és Nyárádgálfalva községekben sem feledkeztek el az ünneplésről.
2014. április 12., 16:052014. április 12., 16:05
Az alig hatvan fős nyárádszentismoni református gyülekezet otthonában találkoztak az irodalom szerelmesei, de nemcsak a községbeliek érkeztek ide, hanem a közeli Nyárádszeredából és a távolabbi Kőrispatakról is azért, hogy a magyar vers befogadó, hitet, szeretetet közvetítő erejét megtapasztalják. A vers nemcsak mondanivalójával érinti meg a lelket, hanem önmagában is egy misztikum. De jelentősége ma sem csökken, sőt egyre nyilvánvalóbb, hogy a vers semmivel sem pótolható – mondta el Balogh Irma szervező.
Buksa Ferenc lelkész a zsoltáros irodalom gyöngyszemének is tartott 136. zsoltárt adta elő, László János nyugalmazott tanár rendhagyó irodalomóráján pedig arról beszélt, hogy a mindennapok annyira „kilúgozták” az emberek lelkét, hogy egyre kevesebb a szépre való odafigyelés. Ezért ez a nap jó alkalom arra, hogy valami csodásat hallgassunk, amit nem tudunk megfogni, de ott a lelkünkben a szépség: a költészet, a lélek dallama.
Aztán a jelenlevők magukkal hozott kedvenc verseiket adták elő olyan klasszikusoktól, mint Vajda, Kosztolányi, Dsida, Radóti, Reményik, József, Tóth, Farkas, Kányádi, míg a gegesiek ismert és ismeretlen költők megzenésített verseit hozták, többek közt a gegesi Szabó Andráséit is. Suba Gyöngyi nyárádszeredai művelődési igazgató a magyar költőnőkről is szólt, míg Kiss Hajnal nyugalmazott irodalomtanár bevallotta: a nyolcvan éven túl is optimista, és élete minden pillanatában a versekben talál örömöt. Az ünnepség végén József Attila Kertész leszek című megzenésített költeményét tanulták meg a részvevők.
Nyárádgálfalván is ünnepeltek a helyi születésű reformkori költőről, Szentiváni Mihályról elnevezett iskolában, ahol Kiss Emőke tanárnő szervezésében magas színvonalú irodalmi versenyre is sor került. Az alsó tagozatos diákok közül a legjobbaknak Kelemen Karola, Aszalos Fanny és László Zsanett bizonyultak, Sipos Henrietta, Fekete Krisztina és Sólyom Roland különdíjban részesült. A felső tagozatosok sorából Kelemen Brigitta, Ábrahám Tekla és Bölöni Melinda emelkedett ki, a különdíj pedig Horváth Andreát és Csíki Emőkét illette meg. Anyanyelvi vetélkedő is volt, amelyben a Szókertészek maga mögé utasította az Álmodók, Gyöngy és Atti utódai nevű csapatokat.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!