A felmelegdés hatására megindult négy jégtábla a Maros folyón, az egyiket Déda, a másik hármat Palotailva, Ratosnya és Galonya térségéből jelentették – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a Maros megyei tűzoltóság.
2017. február 05., 14:132017. február 05., 14:13
2017. február 05., 18:162017. február 05., 18:16
Dorin Oltean, a megyei tűzoltóság vezetője elmondta, az egyre növekvő vízszint miatt Füleháza térségében kiürítettek vasárnap egy esztenát. Hozzátette, Lucian Goga Maros megyei prefektus és a Maros Vízügyi Igazgatóság szakemberei is kiszálltak a helyszínre.
A Maros megyei tűzoltóság sajtószóvivője, Cristian Virag szerint a Palotailva és Ratosnya térségében levő jégtáblák hozzávetőlegesen 1 kilométeresek, a galonyai 300 méteres. Ha torlaszok keletkeznek, és szükségessé válik, robbantással fogják megbontani ezeket – tette hozzá Virag.
A szóvivő azt is elmondta, a meteorológiai figyelmeztetések alapján még csütörtökön elrendelték a megye önkormányzatai számára a meder- és ároktisztítást, illetve a vízfolyások figyelemmel követését, hogy ne adódjanak problémák a lakott területeken. Amennyiben gondot észlelnek, az önkormányzatoknak kötelességük azonnal értesíteni az illetékes hatóságokat – tette hozzá Virag.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
szóljon hozzá!