
Az iskola vezetősége 2013 januárjában adott le először kérvényt a tanfelügyelőségre iskolaelnevezés ügyben. Ezt megelőzően az iskola vezetőtanácsa és a helyi képviselő-testület is megszavazta, hogy I. Apafi Mihály nevét vegye fel a tanintézet.
2014. május 14., 17:082014. május 14., 17:08
A tanfelügyelőség először hiányosnak találta a leadott iratcsomót, így nem hagyta jóvá a kérvényt a 2013–2014-es tanévre. A hiányzó dokumentumot azóta pótolták, így ősztől megkapták a jóváhagyást – tudtuk meg Kali Gabriella igazgatónőtől.
A névadó ünnepséget vasárnap tartják, az eseményre meghívást kaptak a tanintézet egykori pedagógusai is. „A rendszerváltás óta foglalkoztat az iskolanévadás gondolata, de sokáig nem találtunk megfelelő nevet. Mindenképpen olyan személyről szerettük volna elnevezni iskolánkat, aki tett valamit Nagyernyében az oktatás, vagy a kultúra terén. Szóba jött először Kelemen Lajos, majd Bálintitt Károly neve, de a sok évi pereskedés miatt csalódnunk kellett, a Bálintitt család nem ajándékozta a községnek sem a kastély épületét, sem ennek udvarát. Néhány éve avattuk a polgármesteri hivatal előtt Apafi Mihály erdélyi fejedelem szobrát, akit Libáncson választottak meg, ezért úgy döntöttünk, hogy az iskolát is róla fogjuk elnevezni” – nyilatkozta Kali Gabriella.
A névadó ünnepség programja az iskola megtekintésével kezdődik reggel 9 órakor, ezt követően 11 órától hálaadó istentiszteletet, illetve szentmisét tartanak a település református és katolikus templomaiban. 12 óra 30 perctől az iskolában folytatódik a rendezvény ünnepi beszédekkel, amelyet majd az óvodások és iskolások műsora követ.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!