Állandó orvosi szolgáltatásokat terveznek az iskolai rendelőkbe

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy nemrég benyújtott törvénytervezetben azt indítványozzák, hogy minden iskolában létesítsenek orvosi rendelőt, és biztosítsanak állandó egészségügyi személyzetet. Az önkormányzat illetékesei azt mondják, ennek megvalósításához nagyobb támogatásra lenne szükség az egészségügyi minisztérium részéről.

Vass Gyopár

2015. január 21., 12:232015. január 21., 12:23

A kezdeményezés értelmében minden iskolában egy négy főből álló csapat teljesítene a teljes tanidő alatt szolgálatot: egy általános orvos, egy fogorvos, egy ápoló és egy fogorvosi asszisztens.

Horaţiu Lobonţtól, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatójától megtudtuk: Marosvásárhely tanintézeteiben összesen 12 orvos, 5 fogorvos és 46 asszisztens dolgozik. „Minden újonnan megjelenő törvényt hasznosnak tartok, amely a diákok és a tanszemélyzet javát szolgálja. Viszont úgy gondolom, hogy az egészségügyi minisztérium hangsúlyosabb részt kellene vállaljon az iskolai rendelők orvosi felszerelésekkel, kötszerekkel és gyógyszerekkel való ellátásában” – mondta, hozzátéve: nem hiszi, hogy ezeket az önkormányzatnak kellene fedeznie – ahogy jelenleg is történik.

Kérdésünkre, hogy jelenleg mennyibe kerül az iskolai orvosi rendelők fenntartása, Horatiu Lobonţ nem tud pontos összeget mondani. „Tudniuk kell, hogy az orvosi rendelők engedélyének megszerzése, továbbá tatarozása a városháza hatáskörébe tartozik, tehát a festéstől kezdve minden felújítási munkálatot nekünk kell elvégeznünk” – mutatott rá.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hogyan vélekednek a kezdeményezésről a tanfelügyelőségen. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: „Elviekben nagyon jó kezdeményezésről van szó, de úgy gondolom, hogy ezt nem lehet minden iskolában kivitelezni. A megyében ugyanis vannak olyan kis létszámú tanintézetek, különösen vidéken, ahol örvendünk, ha egyáltalán működtetni tudjuk ezeket. Ahol egy-két összevont osztály van, harminc-negyven gyermekkel, nem tudom, hogy meg tudjuk-e engedni, hogy orvosi, fogorvosi szolgálatot működtessünk. Faluközpontokban, nagyobb központokban viszont ideális lenne. Szerintem ezt meg lehetne, és meg is kellene valósítani” – fogalmazott Illés Ildikó.

Gabriela Rus, a Maros Megyei Iskolaorvosok Egyesületének alelnöke szerint a kezdeményezés azért lenne hasznos, mert akkor könnyebben lehetne követni a gyerekeket, mint a jelenlegi körülmények között, amikor egy iskolaorvosnak több intézményt is el kell látnia. A prevencióra is nagyobb hangsúlyt lehetne helyezni, de a tervezett körülmények között jobban oda lehetne figyelni a napi esetekre, továbbá a krónikus betegek gyerekekre is.

Varga Enikő, a Bolyai Farkas Gimnázium fogorvosa hasznosnak véli a kezdeményezést, „mert visszaállítanának ezzel egy harminc-negyven éve még létező állapotot, sőt kibővítenék azt”. A  fogorvos negyven éve végzett a Bolyaiban, s már akkor néhány éve létezett fogorvosi rendelő a tanintézetben. Szerinte negyven-ötven évvel ezelőtt abból az elgondolásból létesítettek orvosi rendelőket, hogy könnyebb legyen a gyerekek kezelése, mivel helyben meg lehetett állapítani, hogy van-e valamilyen problémájuk. Másrészt  a szülők dolgát is megkönnyítették, hiszen így nem kellett napokig járni a gyermekükkel rendelőkbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés