Fotó: Boda L. Gergely
A jogerős bírósági döntést követő két év után a tulajdonos bekerítette a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögötti parkolóban visszakapott mintegy 500 négyzetméteres területét. Ez némi fennakadást okoz az oda parkoló és a Tracia Trade-nek parkolási díjat fizető gépkocsivezetőknek.
2013. július 18., 15:142013. július 18., 15:14
2013. július 18., 15:312013. július 18., 15:31
A Tracia Trade cég adminisztrátora, Horaţiu Moldovan egy román napilapnak nyilatkozva kifejtette, hogy a bekerített területen körülbelül 15 gépkocsi tudott volna parkolni. „Rég tudtuk, hogy a területet visszakapta a volt tulajdonosa, így nem volt meglepetés, hogy jött és kimérette. Kisebb gondot jelent, hogy bekerítette, a nagyobb, hogy így balesetveszélyes lett a parkolónak az a része. Azt mondták, hogy a városháza engedélyével rendelkeznek, így nem volt mit kommentálnunk” – nyilatkozta az adminisztrátor. A marosvásárhelyi városháza sajtóirodájának képviselője kifejtette, hogy tudják, hogy a tulajdonos bekerítette a szóban forgó területet, ezzel csökkentve a parkolóként használt közterület nagyságát. Engedélyre nem volt szüksége, ezt csak akkor kell majd kiváltania, ha építkezni szeretne a szóban forgó területre.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
szóljon hozzá!