Ahol helyet cserélt az igazgató és az aligazgató

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az iskolaigazgatói versenyvizsga igazgatócserét eredményezett a Tudor Vladimirescu Általános Iskolában is: Boczog Szabolcsot, aki eddig igazgató volt, Șandru Gabriela váltotta, aki eddig aligazgatói tisztséget töltött be ugyanott. Mivel mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy iskolavezetők legyenek, a versenyvizsgán elért pontszámok döntötték el, hogy ki vezesse tovább az egykori húszas iskolát.

Hajnal Csilla (R)

2017. január 20., 16:102017. január 20., 16:10

Mindketten jelentkeztek mindkét tisztségre, a versenyvizsga szóbelijén előbb Boczog Szabolcs ment be iskolafejlesztési tervét bemutatni, ő 116,625 pontot ért el, őt követte az akkori aligazgató, Șandru Gabriela, aki 133,875 pontot kapott a bizottságtól. Még egyszer be kellett volna menniük vizsgázni mindkettejüknek, ám ez sem változtatott volna az eredményen, ugyanis a pontszámok alapján már eldőlt, hogy kié lesz az igazgatói szék – magyarázta lapunknak Boczog Szabolcs, aki legfeljebb az aligazgatói tisztségért mehetett volna be ezután vizsgázni.

„A formális megoldást választottuk, ugyanis én már úgysem rúghattam volna labdába, mert kisebb pontszámot értem el, így egy nyilatkozatot írtam, miszerint visszalépek a tisztségtől, így nem kellett bemennem másodszor is vizsgázni. A versenyvizsga előtt próbáltak többen is meggyőzni arról, hogy egyezzünk ki, de egyikünk sem hátrált meg, mindketten ragaszkodtunk az igazgatói székhez” – tette hozzá Boczog Szabolcs, aki január 9-től aligazgatója a Tudor Vladimirescu Általános Iskolának, amely a Tudor negyed öt általános iskolájának egyike.

A tavaly nyáron az a veszély fenyegette a tanintézetet, hogy a „hatékonyabb” oktatás jegyében összevonják a közelében lévő Mihai Viteazul Általános Iskolával, így nem lettek volna kis létszámú magyar osztályok, csupán egy nagyobb magyar osztály – magyarázta Boczog Szabolcs, aki nem értett egyet az összevonással, szerinte ez csupán gazdasági szempontból lett volna jó a tanfelügyelőségnek, mert így állásokat spóroltak volna meg.

„A szülők nyomásának köszönhetően nem vonták össze végül az iskolákat, és egyelőre így marad, de azt nem lehet tudni, hogy meddig” – mondta az aligazgató. A beiskolázási tervhez terepfelmérést is készített az iskola, amelynek eredményére még várni kell ugyan, de az biztos, hogy egyre kevesebb gyerek van a negyedben, és vannak olyan szülők, akik más negyedbeli tanintézetbe íratják gyerekeiket. Az aligazgató viszont derülátó, arra biztatja a szülőket, hogy bizalommal forduljanak az iskolák felé, mert mindenki megtalálja a neki megfelelő tanítónőt, iskolát, akár a körzetében, akár máshol.

A Tudor Vladimirescu iskola beiskolázási tervében nincsenek újdonságok, ugyanannyi osztályt kértek a jövő tanévre, mint eddig, ugyanis az intézmény maximális kihasználtsággal működik, mivel csak délelőtti váltás van – tudtuk meg az aligazgatótól, aki szerint a gyerekek szempontjából az a legjobb, ha délelőtt járnak iskolába. A román évfolyamokon két-két osztály van előkészítőtől nyolcadikig, a magyar tagozaton pedig egy-egy osztály minden évfolyamon. Óvoda is tartozik az iskolához, ahol húsz fölött van a gyereklétszám a magyar csoportban. A Tudor Vladimirescuba a környező falvakból, sőt Ákosfalváról is járnak gyerekek, vannak azonban így is „törékenyebb” létszámmal rendelkező magyar osztályok, mint például a jelenlegi nyolcadik 14 tanulóval. Ennek az az oka, hogy a negyedben öt általános iskola is van. A beiskolázási tervek elkészítésekor egymásra is tekintettel vannak az iskolák, ugyanis ha az egyik intézmény több osztályt kér, akkor megbomlik az egyensúly a negyedben, és gyengülhet létszámában a többi iskola – magyarázta lapunknak az iskolavezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat