A mostani tél beköszöntével az elmúlt évekhez képest hamarabb és nagyobb számban jelentek meg a légzőszervi megbetegedések és az influenzajárvány. A szakemberek szerint a vírusok agresszívebbekké váltak, és Európa több államában jelentenek gondot, Romániában már több mint százezer személy érintett.
2017. január 10., 15:282017. január 10., 15:28
A fertőző betegségekben szenvedő pácienseket ellátó bukaresti Victor Babeş-kórházban az első súlyos influenzás esetek rendszerint januárban vagy akár februárban jelentek meg, a mostani szezonban azonban már október és november folyamán érkeztek grippések, decemberben pedig robbanásszerűen megnövekedett a számuk: a garatváladék-mintákból kimutatták, hogy az ügyeleti osztályra érkezők közül 60 személy influenzás volt, a betegség pedig nem válogat sem kor, sem nem alapján. A karácsony előtti héten majdnem 200 páciensnél jelentettek influenzatüneteket, ez a szám hatszor több az elmúlt év hasonló időszakához képest, ráadásul a laborvizsgálatok országszerte több mint 100 páciensnél igazolták a grippévírust, a legtöbb esetet Bukarestben és Konstancán regisztrálták. A járványnak már halálos áldozata is van: a 37 éves galaci nő cukorbetegségben szenvedett, így járt neki az egészségügyi minisztérium által biztosított ingyenes védőoltás, de elutasította az immunizálást.
Megkeresésünkre Irimiás Erika marosvásárhelyi háziorvos elmondta, a tél a légúti virózisok idénye, és ilyenkor sok olyan személy fordul orvoshoz, akik frissen betegedtek meg. „Virózis esetében nem ritka az egy-két napig tartó magas, akár 39 fokos láz, és egyéb, igencsak kellemetlen testi tünetek, mint például az elesettség, a különfajta köhögések, orrfolyás, könnyező szem, izomfájdalom, tüsszentés” – tájékoztatott a szakember.
A fertőzést leghatékonyabban védőoltással lehet elkerülni. A terhes nők, a krónikus betegek, az egészségügyi személyzet, a gyerekek és az idősek számára a védőoltás ingyenes, a családorvosoknál lehet igényelni. Az országos közegészségügyi hatóság szerint jelenleg mintegy 45 ezer adag szérum áll országosan rendelkezésre. A szakemberek azt javasolják, hogy kerüljük a tömegeket, a zsúfoltságot, keveset tartózkodjunk zárt közhelyiségekben, meleg vízzel és szappannal legalább 20 másodpercig mossunk kezet. Az influenza ellen hatásos lehet, ha langyos sós vízzel végzünk torok- és orrüreg-öblögetést. Tüsszentés és köhögés esetén használjunk papírzsebkendőt, és kerüljük a kimozdulást. Ha rosszul vagyunk, azonnal forduljunk orvoshoz, ne házi praktikákkal próbálkozzunk.
„Gyulladáscsökkentőt, orrcseppet, lázcsillapítót lehet szedni, C-vitamin és citrusfélék fogyasztása javallott. Antibiotikumot csak orvosi javaslatra szedjünk, mert felborítják a bélflórát és a virózis ellen messze nem a legjobb fegyver, csupán a fertőzés által legyengített szervezetben esetleg elszaporodott baktériumok ellen. A baktériumok azonban rezisztensekké válhatnak a többször, gyakran használt antibiotikumok ellen, ezért nagyon mérlegelni kell az antibiotikumok használatát, és különösen óvatosnak kell lenni, főleg ha az illetőnek más betegségei is vannak” – mondta Irimiás Erika.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!