Áfacsökkentés kérdőjelekkel

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfőtől lépett érvénybe az élelmiszerek általános forgalmi adójának 24 százalékról 9-re való csökkentése. A várakozások szerint ennek hatására a termékek mintegy 12 százalékkal kell kevesebbe kerüljenek. A szakemberek szerint a gazdaságélénkítés szándékával bevezetett intézkedésről legkevesebb egy fél év múlva derül ki, hogy elérte-e célját.

Vass Gyopár

2015. június 02., 12:502015. június 02., 12:50

A június elsejétől, hétfőtől hatályos intézkedés nyomán a várakozások szerint 12 százalékkal kevesebbet kell fizetni az élelmiszerek, az alkoholmentes italok, de az élő állatok neveléséhez, a növények és az élelmiszerek előállításához szükséges termékek áráért is. A becslések szerint az intézkedés 5 milliárdos bevételkiesést okoz majd az országos költségvetésben, de Victor Ponta miniszterelnök korábban kijelentette: döntésük megfontolt, mert 2015 első negyedévében az  adóbevételek a tervezettnél 3 milliárd lejjel voltak magasabbak. Ugyanakkor hozzátette: az EU-ban a romániai lakosság költi jövedelme legnagyobb részét élelemre.

Szabó Árpád közgazdász pragmatikus szempontból magyarázza az intézkedés lehetséges következményeit: „A tehetős, stabil anyagi háttérrel rendelkező réteget az intézkedés semmilyen módon nem befolyásolja, ők ezentúl is annyit és azt fognak enni, mint eddig. A középosztály esetében könnyen elképzelhető, hogy ezentúl nem párizsit, hanem sonkát fogyaszt majd. Az áfacsökkentés leginkább az alsó, szegényebb rétegeken fog sokat segíteni. Az árcsökkenés azt eredményezi, hogy marad pénzük más fogyasztási cikkekre is. Ennek következtében akár egy országos szintű emelkedésre is számíthatunk a nem-élelmiszer jellegű termékek esetében” – mutatott rá a szakember.

Az elemzést azzal a gazdaságelméleti elv felvázolásával folytatja, miszerint ha növekedik a fogyasztás, akkor növekedik a termelés is. Ennek következtében javulnak a foglalkoztatási mutatók, alacsonyabb lesz a munkanélküliség, mert többet kell majd termelni. A közgazdász szerint a gazdaságélénkítés szándékával meghozott intézkedés hatása nem egyik percről a másikra fog érződni, el kell telnie legalább egy fél évnek, hogy kiderüljön: bevált-e, vagy sem.

Szabó Árpád arra is kitért, hogy azért van nézeteltérés az ellenzék, a Nemzetközi Valutaalap és a kormány között, mert előbbiek azt kifogásolják, hogy az intézkedés adókiesést eredményez majd, ez pedig érezhető rést üt a költségvetésen. Ha viszont beválik az elmélet, akkor valóban nő majd a nem-élelmiszer jellegű termékek iránti kereslet, és az ezeknek az áfájából származó bevétel egyensúlyozná az élelmiszerek áfájának csökkentéséből származó kiesést. A termelés növekedésével csökkenne a munkanélküliség is, ezáltal ezen társadalmi segélyek kifizetésétől is mentesülne a kormány, sőt további adóbevételekre is számíthatnak az új alkalmazottak járulékainak fizetése nyomán, mindez abban az esetben, ha a munkáltatók ezeket be is fizetik. „Erre csak azt tudom mondani, hogy Romániában élünk” – fogalmazott Szabó Árpád.

Kétféle ár a címkéken

A nagy üzletláncok többsége ígéretet tett, hogy a termékek régi és új árait is feltünteti hétfőtől, hogy a vásárlók meggyőződhessenek arról, nem csak papíron ment végbe az árcsökkentés. Ugyanakkor néhány nagyáruház már az intézkedés hatályba lépése előtt csökkentette árait. „Június elseje előtt már tíz nappal lecsökkentettük a saját termékeink árát. Ez jelentős erőfeszítést jelent, hiszen több mint ezer termékről van szó”  – mondta Iulian Bogdan, a Tudor lakótelep végén található nagyáruház igazgatója. „Ezenkívül elköteleződtünk amellett, hogy május 5. és június 31. között befagyasztjuk, azaz nem változtatjuk az élelmiszerek árát”  – tudtuk meg az igazgatótól, hozzátéve, hogy mindez nem érvényes a friss zöldségekre, gyümölcsökre, húsfélékre, halakra, hiszen ezek ára folyamatosan változik. Hasonlóképpen, az árfagyasztás nem érvényes az akcióikra, kedvezményeikre sem. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a pékáruk ára nem csökken, hiszen erre már született kormányhatározat.

Aggódó fogyasztók

„Nem az árcsökkentés miatt jöttünk vásárolni, hanem azért, mert vannak olyan termékek, amelyek kizárólag ebben a nagyáruházban kaphatók. Látszik a  változás, nagyon megmozgatja az embereket, csak nehogy utólag megemeljék az árakat. Amennyiben megmaradnak az alapárak, hasznos az intézkedés” – mondta a nyugdíjas Csizmadia Irma.

„Csak a mindennapos vásárlásaimat végzem, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos intézkedés, különösen figyelembe véve a tényt, hogy a bérek nem emelkednek, csak az árak. Jó lenne, ha például a baba- és gyerek termékek ára is csökkenne” – mondta Ioana Szász kisgyermekes édesanya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Uniós megállapodás született az orosz gázimport fokozatos megszüntetéséről

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatott a két uniós intézmény szerdán.

Uniós megállapodás született az orosz gázimport fokozatos megszüntetéséről
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Útban Bécs felé, beugrik Budapesten Orbán Viktorhoz is Ilie Bolojan román kormányfő

Christian Stocker osztrák kancellár meghívására Ilie Bolojan hivatalos látogatást tesz szerdán és csütörtökön Ausztriában, és útban Bécs felé, Budapesten találkozik Orbán Viktor magyar kormányfővel is.

Útban Bécs felé, beugrik Budapesten Orbán Viktorhoz is Ilie Bolojan román kormányfő
2025. december 03., szerda

Ukrajnai háború: egyelőre nincs kompromisszumos béketerv

Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.

Ukrajnai háború: egyelőre nincs kompromisszumos béketerv
2025. december 01., hétfő

Trump szerint jó esély van az Oroszország és Ukrajna közötti megállapodásra

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.

Trump szerint jó esély van az Oroszország és Ukrajna közötti megállapodásra
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik

Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik most is és a jövőben is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik
2025. november 27., csütörtök

Rengeteg halottja van a hongkongi tűznek, sok embert még keresnek

Csütörtök délutánig legkevesebb 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben – írja az MTI a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

Rengeteg halottja van a hongkongi tűznek, sok embert még keresnek
2025. november 24., hétfő

Hárommillió forintot csaltak ki egy idős magyar nőtől romániai szélhámosok

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.

Hárommillió forintot csaltak ki egy idős magyar nőtől romániai szélhámosok
Hirdetés
2025. november 24., hétfő

Az induló repülőgépet akarta lestoppolni két késésben lévő román utas – videóval

Két román férfi a kölni repülőtér kifutópályájára szaladt szombat este, hogy elérje a Bukarestbe tartó Wizz Air-járatot, amelynek a beszállásáról lekéstek. A repülőgép már elhagyta a beszállókaput, és bekapcsolt hajtóművekkel tartott a kifutó felé.

Az induló repülőgépet akarta lestoppolni két késésben lévő román utas – videóval
2025. november 24., hétfő

Donald Trump szerint hálátlan az ukrán vezetés

Hálátlanságot vetett az ukrán vezetés szemére Donald Trump amerikai elnök vasárnap, miközben Európát amiatt hibáztatta, hogy továbbra is kőolajat vásárol Oroszországtól.

Donald Trump szerint hálátlan az ukrán vezetés
2025. november 24., hétfő

Meghalt Udo Kier

81 éves korában elhunyt Udo Kier német színész, aki több mint 200 szerepben tűnt fel élete során. Halálhírét partnere, Delbert McBride erősítette meg, a színész egy kaliforniai kórházban hunyt el.

Meghalt Udo Kier
Meghalt Udo Kier
2025. november 24., hétfő

Meghalt Udo Kier

Hirdetés