A világszabadság zarándokhelye

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A 165 évvel ezelőtti fehéregyházi csatára, valamint az ott eltűnt Petőfi Sándorra emlékeztek tegnap Fehéregyházán. Itt látták utoljára élve a költőt, aki a magyar történetírás szerint Fehéregyháza mellett esett el 1849. július 31-én, s valahol itt temették tömegsírba.

Szász Cs. Emese

2014. július 27., 18:482014. július 27., 18:48

2014. július 27., 19:002014. július 27., 19:00

A település fennállásának 783. esztendejében, a Petőfi-ünnepélyek 117. évfordulóján emlékeztek arra, hogy a szabadságharcos költő immár 165 éve hunyt el. A megemlékező ünnepség az ispánkúti Petőfi-emlékműnél kezdődött, amelyet a jeles évfordulóra sikerült felújítani, majd a református templomban tartott ünnepi istentiszteletet követően a résztvevők a Múzeumkertben rótták le kegyeletüket a költő emléke előtt.

Ércalakja hirdeti, hogy szelleme ma is él

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Szabó József az ünnepségen hangsúlyozta, az 1848-49-es szabadságharcosok és Petőfi Sándor áldozatai nem bizonyultak hiábavalónak, s ez ad értelmet a megemlékezéseknek, a koszorúzásoknak is. Szabó József felidézte, elődeink hogyan is ápolták a hősök és a költő emlékét, majd azt is, hogyan született meg az egész alakos Petőfi-szobor 1999. július 31-én, a költő eltűnésének 150. évfordulóján. „A Múzeumkertben álló szobor azóta is a világ magyarságának és a szent szabadságnak a zarándokhelye. Ércalakja hirdeti, hogy szelleme ma is él” – fogalmazott a tizenöt éve álló szoborról a Petőfi Egyesület elnöke. Szabó József hozzátette, bár az utóbbi időkben néhányan nem Petőfi nagyságát emlegetik, hanem azt vitatják, elszavalta-e a Nemzeti lépcsőjén a Nemzeti dalt, hogy milyen nemzetiségű volt, és hol is halhatott meg, kereskedelmi tévék próbálják elhomályosítani azt a képet, amit a költőről alkottunk, de Petőfi mégis üstökös volt. Emblematikusságát bizonyítja, hogy csak Magyarországon 2792 közterület viseli a nevét – mutatott rá Szabó József.

Adósok vagyunk ma is a „nagy diadallal”

Az ünnepségen Markó Béla szenátor arról beszélt, hogy az utódok ma sem békéltek meg Petőfi halálával, mintha azért ma is adósságunkat rónánk le a költővel szemben. Az RMDSZ-es szenátor szerint nem csak azért vagyunk adósok Petőfinek, mert nem tudunk belenyugodni abba, hogy maga a költő verseiben megjósolta saját halálát, ami be is következett. Adósok vagyunk azért is, mert a Petőfi által megálmodott nagy diadal, „a szent világszabadság” ma sem valósult meg. „Az egyik nemzet nem lehet úgy szabad, hogy a másik rabságban marad” – jegyezte meg Markó, aki szerint a költő álma ezen a környéken talán még fontosabb.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Szarka Gábor konzul beszélt, aki szerint Petőfi Sándor a ma emberéé, s egyben minden magyar költője, hiszen versei, eszméi meghatározták a világ minden szegletében élő magyarság gondolkodását, s a hazaszeretethez való viszonyulását, s megmutatták, hogy a magyar nép szabadságszerető nép. „Nekünk is ma tenni kell az egyén, a közösség, a nemzet szabadságáért. A fehéregyházi és segesvári szórványmagyarság ma is példamutatóan ápolja a költő és a hősök emlékét” – mutatott rá a konzul.

Az ünnepségen megkoszorúzták a csatában elesett honvédek turulmadaras obeliszkjét és a költő szobrát is, valamint Petőfitől és Petőfiről szavaltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés