A szászrégeni magyar tanítóképző napját ünnepelték

•  Fotó: Fábián András

Fotó: Fábián András

Szeptember első szombatján tizenhatodik alkalommal szervezték meg a Szászrégeni Magyar Tanítóképző Napját, amely ebben az esztendőben egybeesett az 1954-ben végzettek 60 éves találkozójával.

Fábián András

2014. szeptember 08., 16:282014. szeptember 08., 16:28

Az időjárás is a pedagógusokkal tartott, így ragyogó napsütésben találkozhattak volt iskolájuk épülete előtt. Több mint hatvanan jöttek el a találkozóra, köztük volt az örökmozgó, jelenleg is nagyon aktív László Irénke. „Akik 1954-ben végeztünk, a Magyar Autonóm Tartomány végzettjei voltunk. Bár nehéz idők voltak, elmondhatjuk, sok örömben is részünk volt. Ez az iskola nagyon sok útravalót csomagolt a tarisznyánkba. Elvégeztük azt a feladatot, amit ránk bíztak, nem öregedtünk meg hiába, olyan nevelő munkát hagytunk magunk után, amiért érdemes volt tanítónak lenni” – mondta többek között a tanítónő.

A jelenleg Szovátán élő Fekete Árpád nyugalmazott tanár azt hangsúlyozta, hogy évtizedeken át viselte az oktatás-nevelés fáradalmait, miközben a pályát küldetésnek tekintették. „A hajdani tanítóképző neveltjeiként nekünk éppen itt és most volt dolgunk Erdélyben, szűkebb hazánkban, Székelyföldön. Örvendünk, hogy minden év szeptemberének első szombatján, még ha jelképesen is, de becsengetnek az egykori szászrégeni tanítóképző véndiákjainak, a képzeletbeli Menyhárt bácsi fogantyús csengőjével” – fogalmazott Fekete Árpád.

Az anyanyelvi oktatás elsorvasztásának része volt

A képző múltjáról Csernátoni József nyugalmazott tanár, a Magyar tanítóképzés Szászrégenben című könyv szerzője elmondta: a szászrégeni magyar tanítóképző jogutódja a marosvásárhelyi tanítóképzőnek. Marosvásárhelyre 1934-ben költöztették az addig Kézdivásárhelyen működő, fiúnövendékek képzésére alapított intézményt. Az 1944-45-ös tanévben már lánynövendékeket is felvettek, majd 1946-tól a minisztérium rendelete külön intézményt hoz létre a lány és külön a fiú tanítójelöltek részére.

Az 1948-as tanügyi reform e két intézmény sorsát is megváltoztatta. A fiú tanítóképzőt megszüntették, a tanulókat Nagyenyedre, Kolozsvárra, Csíksomlyóra és Székelykeresztúrra, a Magyar tannyelvű Pedagógiai leányiskolát pedig Szászrégenben helyezték át. Az 1948-49-es tanévben már fiúkat is vettek fel az iskolába. A magyar tanítóképzés Szászrégenben az 1955-56-os tanévben szűnt meg.

„Ma már tisztán látjuk, hogy ez is az anyanyelvi oktatás elsorvasztásának egyik láncszeme volt, amely folytatódott 1959-ben az önálló magyar tannyelvű iskolák megszüntetésével és tagozatokká alakításával. Nem volt szükség magyar nyelven tanuló pedagógusra, s ezt a hatalom már az ötvenes években eldöntötte” – fogalmazott Csernátoni József.


Ünnepi műsor

A találkozón nem maradt el az ünnepi műsor sem. Erről a disznajói Csősz Irma néni – szintén volt képzős és a Megáradt a Maros című disznajói daloskönyv szerzője – gondoskodott. Csiki Jácinta egyetemista az alkalomhoz illő verseket szavalt, Biró Krisztina és ikertestvére, László, az alig négyesztendős Nagy Evelin Tünde – mindannyian disznajói diákok –, valamint Borbély Bartis Zsuzsanna szászrégeni kisdiák népdalokat énekeltek. A véndiákok az osztálytermekbe vonulva beszélgettek, majd közös ebéden vettek részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés