A szászrégeni magyar tanítóképző napját ünnepelték

Az időjárás is a pedagógusokkal tartott, így ragyogó napsütésben találkozhattak volt iskolájuk épülete előtt. Több mint hatvanan jöttek el a találkozóra, köztük volt az örökmozgó, jelenleg is nagyon aktív László Irénke. „Akik 1954-ben végeztünk, a Magyar Autonóm Tartomány végzettjei voltunk. Bár nehéz idők voltak, elmondhatjuk, sok örömben is részünk volt. Ez az iskola nagyon sok útravalót csomagolt a tarisznyánkba. Elvégeztük azt a feladatot, amit ránk bíztak, nem öregedtünk meg hiába, olyan nevelő munkát hagytunk magunk után, amiért érdemes volt tanítónak lenni” – mondta többek között a tanítónő.

A jelenleg Szovátán élő Fekete Árpád nyugalmazott tanár azt hangsúlyozta, hogy évtizedeken át viselte az oktatás-nevelés fáradalmait, miközben a pályát küldetésnek tekintették. „A hajdani tanítóképző neveltjeiként nekünk éppen itt és most volt dolgunk Erdélyben, szűkebb hazánkban, Székelyföldön. Örvendünk, hogy minden év szeptemberének első szombatján, még ha jelképesen is, de becsengetnek az egykori szászrégeni tanítóképző véndiákjainak, a képzeletbeli Menyhárt bácsi fogantyús csengőjével” – fogalmazott Fekete Árpád.

Az anyanyelvi oktatás elsorvasztásának része volt

A képző múltjáról Csernátoni József nyugalmazott tanár, a Magyar tanítóképzés Szászrégenben című könyv szerzője elmondta: a szászrégeni magyar tanítóképző jogutódja a marosvásárhelyi tanítóképzőnek. Marosvásárhelyre 1934-ben költöztették az addig Kézdivásárhelyen működő, fiúnövendékek képzésére alapított intézményt. Az 1944-45-ös tanévben már lánynövendékeket is felvettek, majd 1946-tól a minisztérium rendelete külön intézményt hoz létre a lány és külön a fiú tanítójelöltek részére.

Az 1948-as tanügyi reform e két intézmény sorsát is megváltoztatta. A fiú tanítóképzőt megszüntették, a tanulókat Nagyenyedre, Kolozsvárra, Csíksomlyóra és Székelykeresztúrra, a Magyar tannyelvű Pedagógiai leányiskolát pedig Szászrégenben helyezték át. Az 1948-49-es tanévben már fiúkat is vettek fel az iskolába. A magyar tanítóképzés Szászrégenben az 1955-56-os tanévben szűnt meg.

„Ma már tisztán látjuk, hogy ez is az anyanyelvi oktatás elsorvasztásának egyik láncszeme volt, amely folytatódott 1959-ben az önálló magyar tannyelvű iskolák megszüntetésével és tagozatokká alakításával. Nem volt szükség magyar nyelven tanuló pedagógusra, s ezt a hatalom már az ötvenes években eldöntötte” – fogalmazott Csernátoni József.

Ünnepi műsor

A találkozón nem maradt el az ünnepi műsor sem. Erről a disznajói Csősz Irma néni – szintén volt képzős és a Megáradt a Maros című disznajói daloskönyv szerzője – gondoskodott. Csiki Jácinta egyetemista az alkalomhoz illő verseket szavalt, Biró Krisztina és ikertestvére, László, az alig négyesztendős Nagy Evelin Tünde – mindannyian disznajói diákok –, valamint Borbély Bartis Zsuzsanna szászrégeni kisdiák népdalokat énekeltek. A véndiákok az osztálytermekbe vonulva beszélgettek, majd közös ebéden vettek részt.