Bordélyvilág Udvarhelyen

Sorozatunk előző részében a prostitúció marosvásárhelyi világba engedtünk betekintést, most a szomszédos Udvarhely vármegyébe ugrunk át, amely ugyancsak nem volt mentes a bordélyházaktól, magánbárcás telepektől. Olyannyira nem, hogy törvényhatóságának bizottsága 1892. október 7-én kénytelen volt szabályrendeletet hozni az ezekkel kapcsolatos kihágásokról. Ebben szerepelt az is, hogy

Kiskorúak alkalmazását a szülők vagy a gyám beleegyezésétől tették függővé 250 forintos büntetés, illetve 12 órától 5 napig terjedő elzárás terhe mellett.

„A bordélyházak utczára nyíló ablakai este világítás idején mindig lefüggönyözve tartandók, az utczára nyíló ajtókat pedig zárva tartani nem szabad.

Székelyudvarhely rendezett tanácsú város 1893. március 15-én hozott szabályrendelete értelmében templom és iskola közelében, illetve abban az utcában nem működhetett bordélyház, ott 17 évnél fiatalabb lányokat nem szabadott tartani. Azt is szigorúan tiltotta, hogy valakit csábítással vegyenek rá az ilyesféle „munkára”,

Ocsmány kép cégérül

Bordélyházak azonban már jóval korábban léteztek, amint azt a Baloldal 1876. máj. 11-i száma is tanúsítja. Ebben a Vár utca lakosai emelnek nyilvánosan panaszt a városi kapitányság ellen, amiért az többszöri felszólításuk ellenére sem záratta be az ottani kéjtanyát.

A hétkéményes

Az udvarhelyi bordélyházak hollétéről elsősorban a város két lábon járó lexikonától, Balázs Árpád helytörténésztől érdeklődtünk. Ő a Nagyküküllő partján, a Keskeny (Fecske) utcában tud egyről, mármint múltbéli létezéséről – az eredetileg hétkéményes épület ma a város tulajdonát képezi, hét családnak ad otthont szociális hajlék gyanánt. Fotós munkatársunk ottjártakor a lakók érezhető büszkeséggel elevenítették fel az ingatlan múltját, mutatták, hol fogadták ügyfeleiket a hölgyek, hol van a kapusszoba (a rózsaszín épületrész) és így tovább.

A Fecske utcai nyilvánosházról később a városi kórházhoz 1942-ben orvostanhallgatóként kerülő dr. Bakk Elekné dr. Takács Sára is mesélt Bán Péter írónak: „Nagy meglepetésemre azt a feladatot is rám bízták, hogy végezzem el a város hivatalosan engedélyezett, bárcás hölgyeinek ellenőrzését. A hétkéményes ház a mai Keskeny utcában állott, ott volt a hivataluk, a megengedett hely, ahol ők éltek. Először elvégeztem a vizsgálatot a tanultak szerint, de

„Egy csepp kellene belőle”

Balázs Árpád felhívta figyelmünket Gálffy Kálmán székelykeresztúri főszolgabíró lányára, a marosvásárhelyi Postaréten 1854-ben kivégzett Gálffy Mihály unokájára, Annára is, aki Kossuth utcában tartott fenn gyakorlatilag egyszemélyes kuplerájt, azaz maga fogadta és szédítette a belebolonduló férfiakat.

Két színésznő egy néven?!

Aki Gálffy Anna után kutakodik a régi sajtóban, könnyen elbizonytalanodhat, hiszen hasonló nevű (Gállfy Anna) színésznő már 1911-ben feltűnik a pesti Vígszínházban, 1919-ben egy kolozsvári kabaréban, Gállfy Annus pedig 1924-ben marosvásárhelyi és dési társulatnál játszik nagy sikerrel. Azon év decemberében súlyos autóbalesetet szenved Kolozsvár felé tartva, Nagyiklód közelében, amelyben ő maga lábát töri, az éppen esküvőjére igyekvő Kürthy Böske, az ismert primadonna, valamint Bencze Böske színésznő, Bencze József tusnádfürdői szállótulajdonos lánya pedig életüket vesztik, amikor autóbuszuk „mintegy 6 méter magasságból a Szamos jegére zuhant.”

A különféle adatok egybevetése folytán nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy utóbbi a mi Annánk lenne (aki ugye Szabó Dezső szerint „húsz év körül járt” az 1910-es évek elején), bár nem zárható ki teljesen. Inkább hajlok arra, hogy az Enyedi Sándor színháztörténeti munkájában (Rivalda nélkül. A határon túli magyar színjátszás kislexikona, Budapest, 1999) szereplő Gálffy Annusra tippeljek, aki viszont a ma Torda város részét képező Aranyospolyánban született 1903-ban, és Budapesten hunyt el 1974 novemberében. 1918-ban a Kolozsvári Nemzeti Színház „gyakorlatosaként” kezdte, 1920-tól Nagyváradon volt színésznő, később az erdélyi vándortársulatokban szubrettszerepeket alakított. A balesetét követően nem sokkal „már Erdély legnevesebb színésznői közé küzdötte fel magát” (Brassói Lapok), és 1927 októberében ugyan ismét összezúzta a karját egy újabb autószerencsétlenségben, „hódító szépségéről hasábokat írt később Szász Zoltán, a női szépség filozófusa.” (Keleti Újság)

Cipőkrémmel leplezett őszülés

Székelyudvarhelyre visszatérve, a Kossuth Lajos utca 7. (ma 8.) szám alatti házat Gálffy Kálmán építtette a lányának, aki évtizedekig lakott benne. A kommunizmus beköszöntével államosították, más családoknak utalták ki, az akkorra már megkopott, elszegényedett,

Bútorait, könyveit széthordták, saját verseinek nyoma veszett.

A kissé távolabb eső műhelyben az immáron 63 éve urak haját igazító fodrászmester még jól emlékezik Gálffy Annára, gyerekkorában gyakran látta őt a kutyájával sétálni…

A Vár utcai bordélyházról nem sikerült továbbá adatokat találnunk, így készséggel megköszönjük, ha valaki a segítségünkre tud lenni. De addig is – a következő részben – a hajdani Csíkszéket vesszük górcső alá.