
Fotó: Román Rendőrség
Megtalálta a rendőrség azt a kézdivásárhelyi 16 éves lányt, akinek eltűnéséről még április 11-én értesítették a rendőrséget, de mindeddig nem tudták, hol lehet.
2025. szeptember 16., 16:062025. szeptember 16., 16:06
2025. szeptember 16., 20:172025. szeptember 16., 20:17
Magyarországon találták meg a 16 éves Koncz Anita Alexát, akinek eltűnését még áprilisban jelentették a sepsiszentgyörgyi rendőrségen – olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A nemzetközi hatósági együttműködés eredményeként a kiskorút kedden Magyarország területén sikerült azonosítani. A közlemény szerint
Igyekeznek mihamarabb hazahozni, ugyanakkor kivizsgálják, hogy miként jutott ki az országból a kiskorú, illetve hogy az eltűnés ideje alatt bűncselekmény áldozata volt-e.
Amint arról korábban beszámoltunk, április 11-én a Sepsiszentgyörgyi Rendőrkapitányság bejelentést kapott arról, hogy egy 16 éves kiskorú aznap reggel elhagyta azt a gyermekotthont, ahol intézményes ellátásban részesült, és nem tért vissza. A nyomozás április 18-án már nemzetközi együttműködésben folyt, az addig feltárt adatok szerint a lány már azelőtt kiléphetett az országból, hogy eltűnése feltűnt volna a felügyeletét gyakorlóknak. Azóta több ezer ember – köztük határokon túli jóakarók – osztották meg a fiatal eltűnésének hírét.

A kézdivásárhelyi születésű, mindössze 16 éves lány eltűnéséről április 11-én értesítették a rendőrséget, de azóta sem lelték nyomát. Azóta több ezer ember – köztük határokon túli jóakarók – osztották meg a fiatal eltűnésének hírét.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!