
Fotó: Gligor Róbert László
A hétvégén immár negyedik alkalommal szerveztek versenyt a Marosi unitárius egyházkör konfirmált, illetve konfirmálás előtt álló ifjai számára.
2014. június 09., 21:212014. június 09., 21:21
A kátéverseny ötlete a valláserkölcsi nevelési bizottságban született azzal a céllal, hogy fejlődjenek és hitben erősödjenek a gyerekek. Az első találkozót Marosvásárhelyen szervezték, azóta Jobbágyfalván tartják, ahol a Tündér Ilona vendégház, valamint Szász Csaba Levente és Kinga kellemes környezetet biztosítanak a gyerekeknek. A cél, hogy az ifjak megismerjék egymást, mert az unitárius gyerektáborokba nem mindenki tud eljutni. Szeretnék megszólítani és évente egyszer két napra egy helyre összehívni a konfirmandusokat, ahol együtt lehetnek, kapcsolatokat ápolhatnak, és kicsit megerősödhetnek az unitárius öntudatban is a verseny, az együttlét, a közös imádkozás és étkezés révén – tudtuk meg Kecskés Csaba esperestől és Varró-Bodoczi Ilona szervezőtől.
A nyitott rendezvényre idén több mint harminc gyerek jelentkezett Marosvásárhely, Szabéd, Jobbágyfalva, Csíkfalva, Nyárádszentmárton, Bözöd, Szentgerice és Nagyernye egyházközségeiből. A gyerekek kötetlen hangulatban ismerkedhettek, játszhattak pénteken, és a nap végére egy kis buli is kerekedett, annak ellenére, hogy a felhőszakadás miatt elmaradt a község és a nyárádszentmártoni unitárius műemlék templom meglátogatása.
Szombaton nyolc csoportra osztva vetélkedtek. Elsőként írásbeli teszt formájában adhattak számot bibliaismeretekről, Jézus példázatairól, majd szóbeli keretében unitárius kátéismeret és énektudás felmérése zajlott egy órán át. A gyerekek felkészültek a megmérettetésre – értékelte portálunknak Varró-Bodoczi Ilona, aki nem is versenynek tekinti az alkalmat, hanem olyan találkozónak, ahol ismerkedhetnek egymással az ifjak, feltöltődhetnek, és felkészülhetnek a konfirmációra.
A gyerekek nem találták nehéznek a feladatokat, megkérdezésünkre a szentgericei csapat tagjai elmondták: birtokolják az itt felmért ismereteket. A szabédiaknak sem volt nehéz a feladat, bár ők gondolkodtak a legtöbbet, mert ahogy elmondták, szerették volna alaposan kidolgozni a válaszokat. Ez sikerült is nekik, mert két csapatuk a verseny élén végzett, őket a marosvásárhelyi Bolyai téri egyházközség ifjai követték. Kecskés Csaba szerint a gyerekek is nagy élménnyel térhettek haza, a szervezők pedig tele vannak lelkesedéssel, és remélik, hogy jövőben is lesz verseny ugyanitt.
A kátéverseny mellett a Marosi unitárius egyházkör másik rendszeres évi rendezvénye a köri találkozó: az elsőt Jobbágyfalván, a másodikat Nyárádszentlászlón, a harmadikat Szabédon szervezték, az idei, immár negyediknek szeptember 20-án Bözöd lesz a házigazdája – tudtuk meg Kecskés Csaba esperestől.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!