A románok szerint manipulálják a magyar diákokat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Ezúttal a marosvásárhelyi Színház teret választották tüntetésük helyszínéül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román diákjai. A mintegy kétszáz utcára vonult hallgatóhoz néhány idősebb járókelő is csatlakozott, akik a diákokkal együtt azért tiltakoztak hétfő délután, hogy ne alakuljon meg a MOGYE magyar tagozata.

Hajnal Csilla (R)

2012. március 12., 16:132012. március 12., 16:13

2012. március 12., 17:072012. március 12., 17:07

A román diákokat tömörítő Liga Studenţilor Tîrgu Mureş a MOGYE főbejárata előtt kezdte a tüntetéssorozatot február 28-án. A következőt már a Közigazgatási Palota előtti téren tartották, hétfő délután pedig a Színház téren skandálták egyetemi és \"etnikai egységre\" buzdító szövegeiket. Ezúttal is mintegy kétszázan kiabálták „Nem akarunk etnikai különválást”, „Együtt jobbak vagyunk”, „Politikamentes egyetemet”, „Egyetemi autonómiát akarunk”, szlogenjeiket kiegészítették a következő szövegekkel: „Tiszteletet ajánlunk és kérünk”, „Baba, ne rontsd el a dolgokat” , „A zsarolás illegális”, illetve „Tanulni akarunk, nem tiltakozni”. A leírt szövegeket egy diáktársuk hangosítón közvetítette, a tömeg pedig utánozta. Három órakor közösen vonultak a MOGYE épületéhez, ott folytatták akciójukat.

Senki nem magyarázta el a magyaroknak?

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román diákjai azért vonultak immár harmadszor utcára, hogy a törvény által előírt önálló magyar tagozat létrehozása ellen tiltakozzanak. Szerintük magyar társaik „érdekeit” védik ezzel. „Senki nem magyarázta el nekik, hogy azáltal, hogy magyarul fogják tanulni a gyakorlatot is, nem sajátítják el a megfelelő orvosi szaknyelvet, és nem fognak tudni érvényesülni” – közölte a tömeggel az egyik román diák hangosbemondóval a kezében.

Folytatják a tiltakozásokat

Dan Zolog, a Liga Studenţilor Tîrgu Mureş vezetője a sajtónak adott nyilatkozatában kifejtette: „A magyar diákokat manipulálják, nem engedik meg nekik, hogy itt legyenek velünk. Ezek nem biztos információk, csak pletykák keringenek erről.” Továbbá azt is elmondta: az országos román diákszövetség és más diákszervezetek is támogatják akcióikat. A Liga Studenţilor Tîrgu Mureş képviselői saját honlapjukon nyílt levelet tettek közzé még februárban, amelyet az egyetem magyar diákjainak címeztek, akiket szerintük a magyar politikusok félrevezetnek.

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) ezzel szemben múlt csütörtökön közzétett közleményében azt írja: nem tartják hozzájuk méltónak, hogy az utcára vonulva oldják meg azokat a problémákat, amelyeket békés tárgyalások révén is lehet. Magyar diáktársaikat arról tájékoztatták benne, miért fontos az, hogy megalakuljon a magyar tagozat, amely más multikulturális egyetemen zökkenőmentesen, utcai felvonulás nélkül valósulhatott meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés