A román–magyar együttélésről a színházban

Alina Nelega író, dramaturg és a MaghiaRomânia blog szerkesztői mindenkit várnak január 27-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Double Bind című előadás után szervezett nyilvános beszélgetésre, amelynek témája a román–magyar együttélés. A beszélgetésre az Underground teremben kerül sor, közvetlenül az előadás után, 20.45-től.

Vass Gyopár

2015. január 21., 12:242015. január 21., 12:24

Az előadásra jegyet kell vásárolni, azonban az ezt követő beszélgetésre ingyenesen be lehet menni. A szervezők azokat is várják, akik nem 27-én, hanem valamelyik korábbi alkalommal nézték meg a darabot. Az esemény egyben a MagyaRománia első olvasótalálkozója Marosvásárhelyen.

A Double Bind egyik szerzője, a marosvásárhelyi Alina Nelega az előadás létrejöttéről beszél majd, a MagyaRománia alapítója, Sever Ioan Miu az általa vezetett blogról mond néhány szót, Mihály Emőke munkatársa kíséretében. A színházi előadás résztvevői és a MagyaRománia olvasói kérdéseket tehetnek fel, és elmondhatják véleményüket mindarról, amiről a Double Bind szól.

A Double Bind azokat a tapasztalatokat jeleníti meg, amelyekben az előadás román és magyar színészeinek részük volt az együttélés körülményei között. A színészek szabad utat engednek mindkét közösség rejtett érzelmeinek, tudva azt, hogy mind a rossz, mind a krízis természetes részei az életnek. Az előadás arra alapoz, hogy mindaz, ami egyszer felszínre tör, elveszíti gonosz erejét, akárcsak a démonok virradatkor.

A MagyaRománia projekt a románok és a romániai magyarok párbeszédét és egymás kölcsönös megismerését bátorítja. Anélkül, hogy megkerülné az interetnikus kapcsolatok igazán kényes kérdéseit, a MagyaRománia nemzetiségi szempontból vegyes csapata a kultúrára helyezi a hangsúlyt, mivel azt tartja a legalkalmasabb terepnek a románok és a magyarok közeledéséhez egy olyan országban, ahol a két nemzetiség gyakran kölcsönösen elnéz egymás válla fölött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés