
Fotó: Gligor Róbert László
A Maros megyei RMDSZ nőszervezetének nyárádszeredai kerületében is több helyen készülnek valamivel a hétvégén a Húsvéti zsongás rendezvénysorozat keretében.
2014. április 18., 14:542014. április 18., 14:54
Veress Tünde elnöktől megtudtuk, hogy szinte minden községi szervezetben munkálkodnak a lányok és asszonyok a hétvégén. Nyárádszeredában szombaton délelőtt 10 órától várják a gyerekeket játszóházba a művelődési ház előcsarnokába, ahol a szervezet öt tagja vezeti majd a foglalkozásokat: húsvéti díszítőelemeket és képeslapokat készítenek, hagyományos tojásfestés is lesz hagymahéjjal, de megtapasztalhatják a rizzsel való festés eredményeit is. Nyárádgálfalván a nők a tojásfestés mellett részt vesznek a húsvéti fenyőágak feldíszítésében, mielőtt azok a falu portáin kapukra kerülnének.
Havadon pénteken 16 órára községszintű közös délutánra várnak minden érdeklődőt a nőszervezet tagjai az iskolába, hogy az otthoni hagyományos tojásfestés mellett újakat is tanulhassanak a lányok, asszonyok. A gegesi Nagy Erzsébet tanítónő tojáskarcolási technikákat mutat be, míg a havadi László Iringó a méhviaszos tojáshímzés fortélyaival ismerteti meg a résztvevőket. Érdeklődők, jelentkezők már vannak Rigmányból, Gegesből, Havadról – mondta el lapunknak Csiszér Izabella községi elnök.
Két szervezetben a rászorulókra is gondoltak a nők. Koronkában tojásírás lesz viasszal, szombaton töltött káposztát is főznek, majd a tojással együtt két rászoruló helyi családnak viszik el. Gyulakután a tojásfestés mellett süteményeket készítenek a nők, mindezt a Böjte atya szovátai otthonában lakó 119 gyereknek szánják – értesültünk Veress Tünde kerületi elnöktől.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!