
Fotó: Boda L. Gergely
A hét vége felé megtelnek a Maros megyei középiskolák szülőkkel és hozzátartozókkal, hiszen a napokban szervezi meg a legtöbb iskola a végzős diákok ballagási ünnepségét. A hagyomány szerint a diákok részt vesznek az utolsó osztályfőnöki órán, majd tanáraikkal, diáktársaikkal és rokonaikkal együtt a záróünnepélyen.
2014. május 28., 17:512014. május 28., 17:51
2014. május 28., 18:512014. május 28., 18:51
A mai nap folyamán 9-től 17 óráig zajlanak a ballagások Marosvásárhelyen. A sort az Elektromaros Technológiai Középiskola és a Gheorghe Şincai Iskolaközpont nyitja. Az Avram Iancu Szakközépiskola végzősei 10 órától ballagnak, akárcsak az Aurel Perşu, Ion Vlasiu, Traian Vuia és Traian Săvulescu szakközépiskolák diákjai. A tanintézetek rendszerint az iskolában tartják a ballagást, de vannak olyan középiskolák is, amelyek egy külső helyszínt választanak. Ilyen például a Kereskedelmi Középiskola, amely délután fél kettőtől a Kultúrpalotában búcsúztatja végzőseit. A csütörtöki ballagások sorát az Unirea Főgimnázium zárja 17 órakor. Pénteken délelőtt öt középiskola diákjai ugyanabban az órában ballagnak. A Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium, a Művészeti Középiskola, a Szász Albert Sportiskola, illetve az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium 10 órakor vesz búcsút végzőseitől.
A megye településein is a napokban ballagnak a középiskolások. Csütörtökön a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola diákjai 10 órától, a segesvári Joseph Haltrich Középiskola diákjai pedig fél tizenkettőtől. Pénteken a szászrégeni Ioan Bojor Szakközépiskola diákjai délelőtt 9 órától, a nyárádszeredai Bocskai István Középiskola diákjai 10 órától, a szovátai Domokos Kázmér Középiskola végzősei pedig 11 órától vesznek búcsút az alma matertől.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!