A mezőgazdasági életjáradék folyósításának feltétele, hogy az életjáradék füzetet március 1. és augusztus 31. között láttamozzák az APIA megyei központjában.
2014. március 04., 12:342014. március 04., 12:34
2014. március 04., 12:422014. március 04., 12:42
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Maros megyei központjának igazgatója, Adina Ţiţiu mérnök közölte: azok a személyek, akik az életjáradék-törvény értelmében mezőgazdasági területeiket el- vagy bérbe adták, s így életjáradékra jogosultak jelentkezhetnek az APIA megyei központjánál az életjáradékos füzet láttamozása miatt, hogy a 2013-as évre esedékes járadéki összeget felvehessék. Jelentkezni lehet már mostantól, a végső határidő pedig augusztus 31. Az életjáradék haszonélvezője jelentkezhet személyesen, esetleg hivatalos közjegyző által kijelölt megbízott, bírósági úton kijelölt gondnok, vagy gyám által.
Fontos, hogy jelentkezéskor a füzet mellett vigyék magukkal a haszonbérleti szerződést, a személyazonossági igazolványt, banki utalásra vonatkozó bizonylatot (ha van ilyen) és az aktuális munkaképességi felülvizsgálatról szóló határozatot az I. vagy II. rokkantsági fokozatra vonatkozóan, eredetiben és másolatban, ha van ilyen.
A mezőgazdasági életjáradék megszűnik a jogosult elhalálozásával. Ha a kedvezményezett elhunyt, de jogosult a 2013-as évi járadékra, az örökösök felvehetik a járadékot, de csak akkor, ha 2014. augusztus 31-ig bármelyik megyei APIA-központban leteszik az elhunyt életjáradéki füzetét, a halotti bizonyítványt, az örökösödési végzést, az örökös, személyazonossági igazolványát eredetiben és másolatban, esetleg a közjegyző előtt tett hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a többi örökös beleegyezését, hogy ő vehesse fel az életjáradékot, valamint egy, a kérelmező nevére szóló bankszámla-kivonatot.
Az igazgatónő felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági életjáradék folyósításának feltétele, hogy az életjáradék füzetet március 1. és augusztus 31. között láttamozzák az APIA megyei központjában.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!