
Medvék veszélyeztetik Marosvásárhely üdülőhelyeit és a környező településeket, a környezetvédelmi minisztérium pedig hónapok óta figyelmen kívül hagyja az erre vonatkozó panaszokat – hívta fel a figyelmet Dorin Florea vásárhelyi polgármester.
2014. június 12., 22:052014. június 12., 22:05
2014. június 12., 22:052014. június 12., 22:05
Az elöljáró kifejtette: már többször is megpróbálták elűzni a megyeszékhely két erdejéből a vadállatokat, de a medvék mindig visszatértek a lakosok által gyakran látogatott helyekre.
„A törvény szerint a medvéket nem lehet egyszerűen levadászni, hanem el kell őket fogni, és más helyre szállítani. Csakhogy ezek az állatok nem változtatnak szokásaikon, akárhová is szállítják őket, mindig megkeresik a legközelebbi lakott övezeteket. Az ember közelségéhez hozzászokott medvék már nem vadállatok, ezért ki kellene őket lőni” – fogalmazott Florea.
A polgármester szerint minden vadállatok okozta tragédiáért a környezetvédelmi minisztérium okolható, amely a „leginkább központosított tárca, ezért minden ilyen jellegű döntést a legmagasabb szinten hoznak meg.” Florea úgy fogalmazott: nem mondhatja azt a vásárhelyieknek, hogy bizonyos helyszíneket a továbbiakban ne látogassanak, de bármilyen lépést is kíván tenni a probléma orvoslása érdekében, mindig jogi akadályokba ütközik.
„Már két hónapja kérem a szaktárcát, hogy segítsenek megoldást keresni, de válaszra sem méltattak. A medvék ráadásul nemcsak a megyeszékhelyen, de a környező településeken is megkeserítik az emberek életét, jelentős anyagi kárt okozva a gazdáknak” – panaszolta az elöljáró.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!