
Fotó: Sándor-Nagy Tunde
Míg az Európai Unió tagországaiban évek óta csökken a rákbetegségek okozta halálesetek száma, Romániában folyamatosan nő. Éppen ezért az egészségügyi minisztérium augusztus 1-jétől ingyenes méhnyakrák-szűrési programot indít.
2012. július 12., 14:562012. július 12., 14:56
2012. július 12., 16:532012. július 12., 16:53
„Három éve készítjük fel a szak- és háziorvosokat a szűrési programra. Összesen több mint hétezer személy vett részt a továbbképzéseken. Augusztus elsejétől kezdődően a romániai nők már jelentkezhetnek a háziorvosuknál az ingyenes szűrésre. Ha ő nem tud kenetet venni, akkor továbbküldi a pácienst szakorvoshoz. Maros megyében kétszáz háziorvos továbbképzése volt a cél, de aki akar, az még részt vehet a tanfolyamokon” – fogalmazott Mariana Postolache, az egészségügyi minisztérium képviselője a csütörtökön Marosvásárhelyen tartott Továbbképzés és megelőzés egy egészséges életért címet viselő konferencián. Mint mondta, a szűrési program gyakorlati része öt évig tart majd, és a cél az, hogy az összes Romániában élő nő részt vegyen rajta.
A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság részéről Gálffy Csilla vett részt a konferencián. Mint mondta, fontos, hogy a betegséget még a kezdeti stádiumban felismerjék.
Egy nevét nem vállaló háziorvos kérdésünkre elmondta, az utóbbi években egyre több nő keresi fel önként a rendelőjében, hogy elvégeztesse a Papanicolau-tesztet. „Egészséges hölgyek jönnek általában, mivel tudnak a betegségről, és arról is, hogy minél hamarabb ismerik fel a betegséget, annál egyszerűbb gyógyítani. Sajnos országszerte kevés a szakorvos, akikhez irányíthatjuk a betegeket” – fogalmazott.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!