A HIV-fertőzöttekért kampányolnak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az AIDS elleni küzdelem világnapja volt december elsején, ez alkalomból a marosvásárhelyi civil szervezetek több napos rendezvénysorozatot szerveztek. Hétfőn a HIV-vírussal fertőzött fiatalok és gyermekek jogaiért küzdő Mellettetek Alapítvány figyelemfelkeltő akciójára került sor a Színház téren.

Becze Dalma

2013. december 02., 16:192013. december 02., 16:19

2013. december 02., 17:562013. december 02., 17:56

Az alapítvány marosvásárhelyi fiókjának munkatársai a délelőtt folyamán felvilágosító szórólapokat osztogattak, és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, hiszen az információhiány sokakban előítéletet szül. Fő céljuk megértetni az emberekkel, hogy a HIV-vírussal fertőzötteknek is helyük van a társadalomban. Nekik is joguk van dolgozni, teljes életet élni.  

A hétfői akció további mozzanata az AIDS-ellenes küzdelem jelképének, a rózsaszín szalagnak a kialakítása volt. A Színház téren zenei aláfestés és a civil szervezetek plakátjai jelezték a közelgő eseményt, amelyre hamar összegyűlt a tömeg. A szervezetek önkéntesei közösen dolgoztak a rendezvényen, ők terítették ki a teljes teret elfoglaló szalagot, amelyet a jelenlévők kézben tartottak az esemény alatt. Több középiskola is képviseltette magát a civilek mellett, a diákok osztályfőnökeikkel vettek részt az „élő szalagban”. Miközben a résztvevők tartották a színház épületétől a buszmegállóig érő szalagot, a Mellettetek Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának elnöke, Carmen Ciulea beszámolt a rendezvény céljáról. Elmondása szerint 1981 óta minden évben világszerte megtartják az AIDS elleni küzdelem napját. „Ebben az évben a marosvásárhelyi rendezvényekhez 18 szervezet csatlakozott, ami egy rekordméretű összefogás, erre nagyon büszkék vagyunk. Ma fel szeretnénk hívni a hétköznapi emberek figyelmét is a betegségre és a betegekre. Szeretnénk ugyanakkor megemlékezni azokra, akik ma már nincsenek közöttünk. A marosvásárhelyi fiók által számon tartott betegek közül 75-ön vesztették életüket az AIDS miatt” – mondta az elnök.

Közben az önkéntesek mécseseket osztottak ki a szalagot tartóknak, ezek meggyújtásával pedig rövid megemlékezést tartottak az AIDS áldozatainak emlékére. A figyelemfelkeltő akció folytatódott, a szalag letétele után csendőrök vezetésével és égő gyertyákkal indult útnak a tömeg, hogy megkerülje a főteret. Bár az esemény résztvevőinek többsége fiatal volt, sokan előítéletesek a HIV-vírussal fertőzöttekkel szemben. Nemes Krisztina tizenegyedik osztályos diák azonban ellenpélda, ő azért is vett részt az akción, mert az a véleménye, hogy fel kell karolni az AIDS-ben szenvedőket. „Szerintem nagyon fontos foglalkozni ezekkel az emberekkel, de sajnos nem minden osztálytársam gondolja így. Sokan gúnyos megjegyzéseket fűztek a mai eseményhez is, olyan kérdésekkel idegesítették az osztályfőnököt, hogy minek kell ide jönni. Mások pedig annak örültek, hogy elmarad az óra, ami szerintem nagyon szomorú” – mesélte a diák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés