A gombák „külön világáról”

Egyetemisták, valamint gombászok, kirándulók is jelen voltak Rimóczi Imre professzor gombákról tartott előadásán a Sapientián, amely során új, érdekes mikrovilágokba nyerhettek betekintést.

Gáspár Botond

2014. március 23., 14:012014. március 23., 14:01

 

A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszékére látogatott a hétvégén a budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi hírű professzora, Rimóczi Imre, aki a Tömlősgombákról (Ascomycotina) és a Bazidiumos gombákról (Basidiomycotina) értékezett. Az előadás célja elsősorban a kertészmérnök és tájépítész szakos hallgatók ismereteinek bővítése volt a Kertészeti növénytan tantárgy keretében, de a közönség soraiban jelen voltak a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület tagjai, lelkes kirándulók és gombászok is, akik egy új, érdekes mikrovilágot ismerhettek meg.
A mezőgazdasági tudomány doktorát, az MTA tagját, Rimóczi Imrét teltház fogadta, kutatási területét a magyarországi, vadon termő nagygombák feltérképezése és a hazai növénytársulásokhoz való kapcsolódása képezi. A professzor részletes információkat osztott meg a hallgatósággal a gombák rendszereiről, különleges szaporodási módjairól, tréfásan szólva: szerelmi életéről, egy „külön világról” – ahogyan ő nevezi. Állítása szerint akkor mondhatjuk, hogy ismerjük a gombákat, amikor már látjuk közöttük a különbséget, bármilyen parányi legyen is az. Elmondta, egyes gombák, amelyeket kártékonyaknak tartunk, jó szolgálatot tesznek a gyógyszeriparban és sokak gyógyulásában segítenek. Hálásak lehetünk például – mondta – ilyen módon Fleming doktornak és a penicillin nevű gombának, amellyel az anekdota szerint még Sir Winston Churchill életét is megmentette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés