A főtanfelügyelő-helyettes menesztését kérik a magyar szülők

Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő menesztését kéri az RMDSZ-től a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskola magyar szülői csoportja.

Szucher Ervin

2013. június 26., 17:462013. június 26., 17:46

A szülői kezdeményező bizottságba tömörültek úgy érzik, a Maros megyei tanfelügyelőség második embere teljesen mellőzi saját felelősségét a kövesdombi iskolában kialakult helyzetben. Mint ismeretes, a kisebbségi nyelvi jogok áthágásáért az Országos Diszkriminációellenes Tanács által kétszer is bírságolt tanintézmény évzáróján néhány román szülő kitépte a kétnyelvűség szükségességét románul és magyarul hirdető transzparenst a tiltakozók kezéből, és szétszaggatta azt. A dulakodás nyomán két magyar és egy román szülőt a csendőrség kitessékelt az udvarról, majd írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

A magyar szülők szerint a feszült helyzetért az iskola magyarellenes vezetősége is felelős: azon túl, hogy semmibe veszi a törvényeket és ezáltal a magyar tanulókat, az évzáró ünnepségre minden egyes román gyermeknek egy-egy kis trikolórt osztott ki. Az Illés leváltását követelők viszont azt is hangsúlyozzák, hogy a kialakult helyzetért nem csak a magyarellenességéről elhíresült igazgatónő, Adina Maria Chirilă, hanem a törvényesség felügyeletével megbízott helyettes főtanfelügyelő is okolható.

„Felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy a magyar szülők – akik hónapok óta több figyelemfelkeltő akciót szerveztek gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítéséért – többször, szóban és írásban, felkérték a főtanfelügyelő-helyettest, hogy oldja meg a helyzetet, hogy közvetítsen az igazgató és a szülők között, de ezt nem tette meg. Fontos megjegyeznünk, hogy Illés Ildikó asszony szakmai és erkölcsi kötelezettsége a két tannyelvű iskolákban tanuló magyar gyerekek jogait érvényesíteni, nem azért kapott felhatalmazást az RMDSZ által képviselt magyar közösség részéről, hogy azt nyilatkozza, hogy a Liviu Rebreanu általános iskolában minden rendben van. Hogyan is lehet rendben minden egy olyan iskolában, amelyet megbírságolt az Országos Diszkriminációellenes Tanács a magyar gyerekek diszkriminációja miatt” – írják a szülők. A levél megfogalmazói szerint Illés Ildikó már rég utasíthatta volna az igazgatót arra, hogy teljesítse a szülők jogos kérését és valósítsa meg az iskolai kétnyelvűséget.

A kezdeményező bizottság tagjai ugyanakkor védelmükbe veszik az iskola, menesztésre javasolt aligazgatóját, Demeter-Erdei Zoltánt, akit nem szeretnének bűnbakként feláldozottként látni. „Éppen ezért felkérjük az RMDSZ megyei szervezetét, hogy váltassa le Illés Ildikót a Maros megyei tanfelügyelőség éléről, és a magyar oktatás koordinátoraként jelöljön ki olyan főtanfelügyelő-helyettest, aki betartatja az intézményvezetőkkel a magyar anyanyelvű tanulók nyelvi jogait és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kéttannyelvű tanintézmények valós multikulturális erődök legyenek, nem másodrendű állampolgárokat nevelő intézmények” – szögezte le Horváth-Kovács Ádám szülő, a múlt heti incidens egyik szenvedő alanya.

Illés Ildikó meglepődve szerzett tudomást lapunktól a kezdeményező bizottság követeléséről. Mint mondta, ő mindent megtett az ügy békésen való intézése érdekében, ezért nem érzi hibásnak magát a múlt csütörtöki nyilvános incidens miatt. „Mondjak le és hagyjam félbe a munkámat, miután szabadidőmet és egészségemet feláldozva, a magyar oktatás érdekében dolgozom?” – kérdezett vissza a helyettes főtanfelügyelő. Illés Ildikó azt is eredményként könyveli el, hogy felettesénél sikerült elérnie, hogy ne csak az aligazgatót, hanem az iskola élén álló Adina Maria Chirilăt is menesszék.

Demeter-Erdei Zoltán leváltása mellett foglalt állást Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke is. Szerinte – bár a „minden rendben van” típusú nyilatkozatával tévedett – nem a helyettes főtanfelügyelőnek, hanem a két igazgatónak kell mennie. „Illés Ildikó megértette, hogy a kétnyelvűség ügyét fel kell vállalnia. A magyar aligazgatónak viszont nem sikerült a kilencfős iskolai tanácsba, magán kívül, legalább még egy magyar embert behoznia. Nem olyant, aki a gyermekét ötödik osztálytól átviszi a román tagozatra, hisz az ilyen apuka lehet bármilyen jó magyar ember, de az anyanyelvű oktatás mégsem jelent prioritást számára. Ha a vezetőségben több magyar lett volna, az igazgatónő sem csúfolkodhatott volna kénye-kedve szerint a diákokkal és a törvényekkel” – szögezte le Brassai Zsombor. Az RMDSZ területi állandó tanácsa pénteken délután hoz döntést az ügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés