
Tüntetniük kellett a községháza előtt, de elérték céljukat. Ősztől minden jel szerint elindul a lengyelfalvi Waldorf-iskola. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Tizenkét iskolakezdőt már beírattak az ősztől Lengyelfalván induló Waldorf-osztályba. Az udvarhelyi Waldorf-kezdeményezés révén, a felsőboldogfalvi általános iskola égisze alatt előkészítő osztály indul a lengyelfalvi iskolaépületben. Ám mint minden kezdet, ez sem volt zökkenőmentes.
2019. április 09., 09:062019. április 09., 09:06
Noha még csak az iratkozás első köre járt le, már tizenkét kisgyermeket írattak be az induló osztályba, illetve további, legalább hat család jelezte, hogy a lengyelfalvi Waldorf-osztályba íratná be gyermekét – újságolta Bodnár Róbert, a székelyudvarhelyi kezdeményező csoport tagja.
„A meglévő csapatból sokan Lengyelfalván élő fiatal családok, mások udvarhelyiek, de olyan is van, aki a térségből vagy külföldről költözött haza, és a visszatérésben a Waldorf-iskola indulása is szerepet játszott” – magyarázta.
A lengyelfalvi ingatlan meglehetősen jó állapotban van, tavalyelőttig még oktatás zajlott a termekben.
Ám csak kisebb csörte árán sikerült a szülői csoportnak elérnie, hogy az épületet a Waldorf-kezdeményezés rendelkezésére bocsássa a felsőboldogfalvi képviselő-testület: egy hónapja tüntetést rendeztek a boldogfalvi községháza előtt, hogy a település vezetősége változtassa meg korábbi döntését, amelyben nem támogatták az iskolaindítást. Akkor sikerrel jártak a szülők és a Waldorf-kezdeményezés pártfogói, úgyhogy „innen már elvileg nem lesz akadálya a projektnek” – jegyezte meg Bodnár Róbert. Felhívta ugyanakkor a figyelmet,
a további részletekért a kezdeményezők Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Újdonság az is, hogy a székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon mellett működő Waldorf-óvodában újabb csoport indul ősztől: a napközis mellett most egy rövid programos, azaz óvodai csoportba várják a jelentkezőket.

A korábban tett írásos ígéret ellenére kevéssel a beiratkozás kezdete előtt elgáncsolta a székelyudvarhelyi Waldorf-közösség és a Kerekerdő Waldorf Egyesület iskolaindítási terveit a felsőboldogfalvi önkormányzat.

Egyöntetűen elfogadta a 2019–2020-as évi beiskolázási tervet Felsőboldogfalva önkormányzati képviselő-testülete, ezúttal a Lengyelfalván indítandó Waldorf előkészítő osztállyal együtt. Az eseményre több mint ötvenen gyűltek össze békésen tüntetni az Udvarhelyi Waldorf Kezdeményezés tagjai közül.
A fővárosi tömbházban tavaly történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be kártérítési igényt sértett félként, és a nyomozók 55 millió euróig zárlatot rendeltek el a gyanúsítottak és az érintett cégek vagyonára.
Az iskola fennállásának 50. évfordulójára megújult a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Szakképző Líceum. Korszerű műhelyek és laborok várják a diákokat, az intézmény pedig ma már az egyik legnépszerűbb szaklíceum Maros megyében.
Egy férfi sérült meg súlyosan szerdán Szeben megyében, miután egy szekérrel egy oszlopnak ütközött, majd a ló az úton vonszolta. Egy nappal korábban egy fiatal állapotos nőt rángatott magával a ló, aki szintén súlyosan megsérült.
Május 1. és 31. között lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyszerűen megszabaduljanak azoktól a tárgyaktól, amelyeket már nem használnak, és nem helyezhetők el a hagyományos hulladékgyűjtőkben.
Mielőbbi hosszabb tűzszünet és tartós béke szükségeségét hangsúlyozta az orosz–ukrán háborúban Magyar Péter miniszterelnök szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
A képviselőház hétfőn, a nyugati keresztény pünkösd második napján nem tart üléseket.
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Eddig főleg azt nézték a második, negyedik és hatodik osztályosok szintfelmérő tesztjein, hogy tudja-e a gyerek a tananyagot. Idéntől azt is vizsgálnák, tudja-e használni azt a való életben. Az osztálytermi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE – Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
szóljon hozzá!