
Csak álom marad a Waldorf-iskola a lengyelfalvi tanintézetben?
Fotó: Barabás Ákos
A korábban tett írásos ígéret ellenére kevéssel a beiratkozás kezdete előtt elgáncsolta a székelyudvarhelyi Waldorf-közösség és a Kerekerdő Waldorf Egyesület iskolaindítási terveit a felsőboldogfalvi önkormányzat. A boldogfalvi iskola alegységeként működő tanintézetet a lengyelfalvi, immár kihasználatlan iskolaépületben hozták volna létre, az akkreditációs folyamat költségeit és a működtetést is magára vállalta a szülői közösség, mégsem nyerték el a község vezetőségének jóváhagyását.
2019. február 25., 10:012019. február 25., 10:01
2019. február 25., 17:152019. február 25., 17:15
Teljesen értetlenül áll a kialakult helyzet előtt az Udvarhelyi Waldorf Közösség: többéves munkájuk néhány héttel ezelőtt még gyümölcsözni látszott, akkor Bodnár Róbert, a szülői csoport egyik tagja arról számolt be lapunknak:
Időközben azonban a község vezetősége leszavazta a Waldorf-iskola elindításának tervét:
„Öt éve dolgozunk ezen, több tízezer óra munkánk, sok ezer eurónyi pénzünk, száz családnak a verejtéke és reménye van belefektetve ebbe a projektbe. S most iratkozások előtt kevéssel kiderül, hogy a helyi polgármesteri hivatal megszegi minden eddigi ígéretét, magyarázat nélkül visszavonja beleegyezését.
– juttatta el szerkesztőségünkbe a felhívást a Waldorf-közösség.
A székelyudvarhelyi, a Kipi-Kopi Napköziotthon égisze alatt létrehozott óvodai csoport elindítása után, a kezdeményezőcsoport 2018 februárjában fogott hozzá a Waldorf-iskola elindításának folyamatához: a felsőboldogfalvi általános iskola vezetősége ebben partnerüknek bizonyult, így
A vidéki helyszín ideális lett volna a Waldorf-pedagógia meghonosítására, nem utolsó sorban pedig ismét rendeltetést kapott volna az üresen maradt iskolaépület.
– magyarázta Egyed Zoltán Ufó, a kezdeményezőcsoport tagja.
Akkor a község vezetője, Sándor József látszólag pozitívan állt a kezdeményezés mellé, mondván, hogy az önkormányzat beleegyezésére is szükség van ezügyben. „Augusztusban megkaptuk a választ, júniusi keltezéssel, amiben az állt, hogy »Felsőboldogfalva Helyi Tanácsa és Önkormányzata támogatásáról biztosítja az Önök egyesületét és kezdeményezését…« A második bekezdésben az szerepelt: »...ha a fent említett iskolában megszűnik az állami oktatás«.
– elevenítik fel a szülők. Decemberben a boldogfalvi polgármesteri hivatal kérte a tanfelügyelőségtől a beiskolázási terv jóváhagyását, melyben szerepelt a Waldorf-osztály is:
„Állítólag a frakcióvezető győzte meg a képviselőket, hogy a kezdeményezés ellen szavazzanak, mindezt titokban, persze, nekünk egy szót sem szóltak. Indoklást sem kaptunk az önkormányzat részéről azóta sem, a polgármester sem fogadott minket, legutóbbi nyilatkozatában viszont elmondta: ő sem helyesli a Waldorf-iskola létrehozását annak létrehozási költségei miatt, illetve azért, mert majd „idegenek” fognak járni oda.
– fejtette ki Egyed Zoltán Ufó. A község vezetőségét egyébként többször is kerestük telefonon, ezidáig sikertelenül, több lengyelfalvi forrásból azonban úgy tudjuk:
Időközben azonban tudomásunkra jutott: Sándor József kezdeményezésére falugyűlést hívtak össze hétfőn estére Lengyelfalván, információink szerint a találkozó célja, hogy a helyiek is kifejezhessék véleményüket az iskolaindítás kapcsán. Az eseményre egyébként a polgármester nem hívta meg a Waldorf kezdeményezőcsoportot.
„A határidők itt vannak a nyakunkon, nem tudunk többet várni. Új helyszínre menni nem tudunk már, hónapokba telt, míg Bukarestből és Csíkból megadták a jóváhagyásokat, most nincs három hónapunk mindent beszerezni más helyszínre, két hét múlva kezdődnek a beiratkozások.
– áll a Waldorf-közösség közleményében. A békés-barátságos megoldás esélyeiről ezennel lemondtak, írják:
„Iskolát akarunk létrehozni, nem bordélyházat, kocsmát vagy játéktermet. Miért kell akadályozni vagy meghiúsítani egy iskola létrehozását?”- ezzel a kijelentéssel várják a kezdeményezéssel rokonszenvezőket szerdán, február 27-én délután fél kettőre a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal elé. „Szerdán ismét tanácsülés lesz, remélhetőleg ezúttal, az testület ellenzéki képviselőinek segítségével sikerült elfogadtatni az eredeti beiskolázási tervet” – mondta el lapunknak Egyed Zoltán.
Egyébként, az önkormányzat által januárban meghozott döntés nem jogszerű, tudtuk meg: figyelmen kívül hagyták a Hargita Megyei Tanfelügyelőség jóváhagyását, amikor a beiskolázási tervből kihagyták a Waldorf-osztályt, így a határozat megtámadható a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalnál.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás