Már csak egy család maradt – búcsú az elnéptelenedett tanyavilágon

és egyre kevesebben vannak életben, akik tudnak arról, hol voltak a házak, hogy a mirtuszbokrok alatt német katonák jeltelen sírjai vannak. Baróti Sándor László plébános javasolta, jó lenne valaki kezébe vegye a cengelléri történelmet, felkutassa, hogy az egykori kis településen hol állt az iskola, hol volt kovácsműhely és egyéb mesterek otthona, és legalább egy-egy kővel, márványtáblával jelöljék meg a helyüket. A javaslatot legalább kétszázan hallották, mint ahogy a tanácsot is: az ötletet adják tovább, hátha szándékkal és a kivitelezés lehetőségével találkozik.

Nevelni önmagunkat is

A szombati szentmisére érkezők Lőrincz Barnabás remetei segédlelkész prédikációját hallhatták

aki Imre herceget tanította jóra, szépre, igazra és szentre. „Az a család, amelyik együtt imádkozik, a nehéz körülmények között is együtt fog maradni. A jó átadása a feladatunk gyermekeinkkel szemben, de magunk irányában is: csiszolnunk, nevelnünk kell önmagunkat.

– javasolta a segédlelkész Szent Gellért szellemiségét idézve. A vértanú szentre énekkel emlékeztek a ditrói cserkészek is, akik Bardocz Erzsébet vezetésével minden esztendőben jelen vannak a cengelléri ünnepen.

Ő lepődött meg legjobban, amikor igent mondtak a meghívásra, szolgáltak, és azóta minden évben visszajárnak. „Mindig van közöttünk nyolc-tíz ministráns. Olyan életet élünk, hogy gyakoroljuk a vallásunkat, és amíg jöhetünk Erdélybe, addig nem kérdés, hogy az őszi endurózásnak ez az utolsó momentuma. Vannak a csapatban nem vallásos emberek is, de ez a búcsú mindenkit megérint.

Ajándékot is hoztak a magyarországi motorosok: az egyikük édesanyja két cipős doboznyi zserbót küldött a búcsúsoknak. Ez volt a desszert, előtte pedig a plébános bárányainak egyikéből készült tokány háromszáz főre. Ingyen volt a tálétel, a kenyérért viszont egy lejt kellett fizetni. Abból a pénzből – szokás szerint – a ditrói rászorulóknak vásárol kenyeret Baróti László Sándor lelkipásztor.