Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

14:26

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

14:16

Emlékeket, a múlt tárgyait gyűjti Borszék: várostörténeti kiállítást létesítenek

13:41

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

13:35

Újabb korosztályos bajnokságot nyert meg a Gyergyói HK, bronzérmes a Sapientia

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Újabb lélektani határt közelít az üzemanyagok ára

Megtalálták a két eltűnt kislányt

Ahány város, annyi ár: ennyiért juthatnak hozzá a húsvéti bárányhúshoz Székelyföldön

Faforgáccsal teli raktár gyúlt ki Szentegyházán, vízhiány és a szél nehezítette az oltást – frissítve

Kézdivásárhelyről a nagyvilágba egyetlen hátizsákkal – tippek és trükkök két rutinos utazótól

Románia kitart Ukrajna támogatása mellett

Brüsszeli bíróság: 600 millió eurót kell fizetnie Romániának az át nem vett vakcinákért

Kelemen Hunor: a szavazati jog nem dísz – használni kell

Antal Lóránt: vannak energiahordozóink, de nem mi döntünk az árakról

650 millió dolláros hitelt hagyott jóvá a Világbank a román kormány fejlesztési projektjeinek támogatására

Már csak egy család maradt – búcsú az elnéptelenedett tanyavilágon

A hegyjáró két- és négykerekűek gazdái mindig jelen vannak a cengelléri ünnepen

Fotó: Balázs Katalin

Egyetlen tanya, a Köllő családé maradt fenn Cengelléren. Abban a Gyergyóditróhoz tartozó tanyavilágban, ahol egykoron templom, iskola és 50–60 ház volt. A hajdan ott lakóknak jó lenne emléket állítani – vetette fel az ötletet Baróti László Sándor, a Szent Gellért-napi búcsús szentmisén.

Balázs Katalin

2017. szeptember 24., 18:112017. szeptember 24., 18:11

2017. szeptember 24., 18:122017. szeptember 24., 18:12

Szent Gellért ünnepén a ditrói egyházközség minden évben búcsús szentmisét tart Cengelléren. Autóbusszal és személygépkocsikkal, de még motorkerékpárral is sokan érkeznek ilyenkor a Ditrót Hágótővel összekötő út mentén lévő kápolnához. Az idősebbek ez alkalommal visszaemlékeznek azokra az időkre, az 1950–1960-as évekre, amikor ezt a helyet legalább százötven ember nevezte otthonának.

A kommunizmus és államosítás vetett véget a település életének,

és egyre kevesebben vannak életben, akik tudnak arról, hol voltak a házak, hogy a mirtuszbokrok alatt német katonák jeltelen sírjai vannak. Baróti Sándor László plébános javasolta, jó lenne valaki kezébe vegye a cengelléri történelmet, felkutassa, hogy az egykori kis településen hol állt az iskola, hol volt kovácsműhely és egyéb mesterek otthona, és legalább egy-egy kővel, márványtáblával jelöljék meg a helyüket. A javaslatot legalább kétszázan hallották, mint ahogy a tanácsot is: az ötletet adják tovább, hátha szándékkal és a kivitelezés lehetőségével találkozik.

Nevelni önmagunkat is

A szombati szentmisére érkezők Lőrincz Barnabás remetei segédlelkész prédikációját hallhatták

Szent Gellértről, az első magyar keresztény tanítóról,

aki Imre herceget tanította jóra, szépre, igazra és szentre. „Az a család, amelyik együtt imádkozik, a nehéz körülmények között is együtt fog maradni. A jó átadása a feladatunk gyermekeinkkel szemben, de magunk irányában is: csiszolnunk, nevelnünk kell önmagunkat.

Ne tanítsuk meg a gyermeket aggódni és félni, sokkal inkább bízni Istenben, az embertársakban és önmagában”

– javasolta a segédlelkész Szent Gellért szellemiségét idézve. A vértanú szentre énekkel emlékeztek a ditrói cserkészek is, akik Bardocz Erzsébet vezetésével minden esztendőben jelen vannak a cengelléri ünnepen.

Fotó: Balázs Katalin

Amikor letérdelnek a motorosok

Szentmiséken szokatlan öltözetű vendégei is vannak ennek a búcsúnak, immár kilenc esztendeje: a galgahévízi motorosok. Idén huszonhárman érkeztek, és Dallos Ferenc e szokás eredetéről is szólt. Kilenc éve annak, hogy a Ditró végében lévő panzió parkolójában az endurós csapat tagjai összetalálkoztak a plébánossal. Ők túrázni, a lelkipásztor a cengelléri búcsúra igyekezett.

Viccesen megkérdezte: nem kerülne a poros-sáros öltözékű csapatból pár ember, mert ministránshiány van.

Ő lepődött meg legjobban, amikor igent mondtak a meghívásra, szolgáltak, és azóta minden évben visszajárnak. „Mindig van közöttünk nyolc-tíz ministráns. Olyan életet élünk, hogy gyakoroljuk a vallásunkat, és amíg jöhetünk Erdélybe, addig nem kérdés, hogy az őszi endurózásnak ez az utolsó momentuma. Vannak a csapatban nem vallásos emberek is, de ez a búcsú mindenkit megérint.

Szégyen, nem szégyen, negyvenévesek vagyunk, de egy-egy könnycsepp mindig kiugrik a szemünkből.”

Ajándékot is hoztak a magyarországi motorosok: az egyikük édesanyja két cipős doboznyi zserbót küldött a búcsúsoknak. Ez volt a desszert, előtte pedig a plébános bárányainak egyikéből készült tokány háromszáz főre. Ingyen volt a tálétel, a kenyérért viszont egy lejt kellett fizetni. Abból a pénzből – szokás szerint – a ditrói rászorulóknak vásárol kenyeret Baróti László Sándor lelkipásztor.