
Fotó: Erdély Bálint Előd
Habár az árusok mindenképp azt szerették volna, hogy a Patkóban legyen a székelyudvarhelyi karácsonyi vásár, ezt végül mégiscsak a Sétatéren rendezi meg a városháza. Az új helyszínt egyebek mellett azzal indokolták, hogy idén a megszokottnál is több árus szeretne részt venni az eseményen, ők pedig nem férnének el a tavalyi helyszínen.
2023. december 07., 18:362023. december 07., 18:36
A kézműveseket és helyi termelőket képviselő Szikszai Ernő a november végi tanácsülésen jelezte, hogy
Kijelentette, ha az idei helyszínváltoztatásnak a december 24-i éjféli mise az oka, akkor inkább lemondanának a december 23-i vásárnapról, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai idejében elvihessék a vásárosoknak kihelyezett házikókat. Cserébe azt kérnék, hogy december 16-án kezdődjön az esemény. Ekkor meghívást kapott a témában illetékes szakbizottság későbbi ülésére.
Zörgő Noémi, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának szóvivője lapunknak elmondta:
Tudni kell, hogy a hatóságok szerint bonyodalmakat okozna az autósforgalomban, ha a Patkóban lenne a vásár, hiszen le kellene zárni a közeli utakat. Mindezt pedig jóval a vásár megnyitását megelőzően, hiszen elő kell készíteni a terepet. Emiatt az autókkal érkező szülőknek nem lenne egyszerű, hogy eljuttassák gyerekeiket a közeli tanintézményekbe. Az is fontos szempont – folytatta –, hogy
Zörgő Noémi megjegyezte, az utolsó adventi gyertya meggyújtását is előre hozták egy nappal (azaz december 23-ára), hogy ne zavarják meg az éjféli misét.
Mindenkinek szeretnének helyet biztosítani a karácsonyi vásáron, ezért tartják azt idén a Sétatéren
Fotó: Erdély Bálint Előd
A szóvivő rámutatott, hogy már tavaly is hasonló volt a helyzet, de idén a megszokottnál is több árus jelezte, hogy részt szeretne venni a vásáron. Mindenki számára biztosan nem lenne hely a Patkóban, a Sétatéren azonban kényelmesen elférnek.
– jelentette ki Zörgő Noémi. Közölte, ha helyszínként a Patkót választják, akkor licitet kellett volna szervezzenek a kézműveseknek és a helyi termelőknek. Ebben az esetben az kapta volna meg az adott helyett, aki a legnagyobb összeget kínálja fel. Ez a szóvivő szerint már csak azért sem jó ötlet, mert hasonló megoldást alkalmaznak például Kolozsváron, ahol
Székelyudvarhelyen ezzel szemben helyi határozattal szavatolt fix illetéket kell törlesszenek a vásárosok.
Aki tejterméket árul, annak 30 lejt kell fizetnie, aki húsokat, annak 35-öt, aki péktermékeket árul, annak 20 lejt, aki jégkrémet, annak pedig 30 lejt.
A zöldség-, gyümölcs- és méhészeti termékeket kínálók napi 20 lejt, míg a kézműves termékeket és könyveket árulók napi 10 lejt törlesztenek bérként.
A legtöbbet azoktól kérik, akik bort árulnak, ők napi 80 lejt fizetnek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
szóljon hozzá!