Májustól aszfaltoznak

Meghirdették a versenytárgyalást, májusban kezdődhet a gyergyószentmiklósi utak javítása – jelentette be Mezei János polgármester. A tavasz és a nyár folyamán húszezer négyzetméternyi aszfaltszőnyeg kerül az úttestekre, emellett hét-nyolcezer négyzetméteren kerül sor a gödrök foltozására.

Gergely Imre

2011. április 19., 20:572011. április 19., 20:57

2011. április 20., 14:012011. április 20., 14:01

A fűtésrendszer felújítása során felásott útszakaszok helyreállítása, valamint számos megrongálódott útszakasz foltozása szerepel a városvezetés idei terveiben. Mint ismeretes, a fűtéshálózat cseréje miatt felásott utak helyreállítása az RFV feladata, és a céget terheli a költség is. A városháza és a szolgáltató közötti megállapodás szerint azonban az RFV nem pontosan azokat az útszakaszokat fogja kijavítani, ahol a hálózat csövei a földbe kerültek. Történt egy felmérés, ahol négyzetméterre pontosan kiszámították a felásott útfelületeket, és az RFV-nek összesen ugyanekkora területen kell megoldania az aszfaltozást.

Ez azt jelenti, hogy nem az egy-másfél méternyi széles út-átvágásokat fogja az RFV visszaaszfaltozni, hanem az összfelületet veszik figyelembe, és utcákat állítanak helyre. A polgármester elmondása szerint a húszezer négyzetméteres helyreállítás során a Temető, a Kórház, az Új Élet és a Kárpátok utcákra, valamint a Testvériség sugárút felásott részére, továbbá a Bucsin negyedi belső utakra kerül aszfaltszőnyeg.

Az említett negyedben a forgalom átszervezésével társul az aszfaltozás. Az egyirányúsított utakon három, a továbbra is kétirányú forgalmat kiszolgáló szakaszokon pedig négy méter széles aszfaltszőnyeg készül – az ígéretek szerint. Az RFV-t érintő útszakaszok mellett még hét-nyolcezer négyzetméteres felületen kerül sor foltozásokra.

A polgármester elmondta, idén és jövőben összesen 1,6 millió lejt szán a város útjavításokra. Ebből 2011-ben 800 000, jövőre pedig ugyanekkora összeget költenének. A versenytárgyalás kiírása azonban mindkét évi munkálatra vonatkozik – a polgármester szerint azért, hogy 2012-ben kora tavasszal, újabb licit nélkül kezdődhessen el a munka.

Nem a városi költségvetést terheli, és nem is az önkormányzaton múlik a Gyergyószentmiklóson áthaladó 12-es számú országút régóta esedékes felújítása. Mezei János elmondta, információi szerint idén erre is sor kerül. Így a Gábor Áron utca, a Szabadság tér, a Kárpátok utca központi szakasza, valamint a Bălcescu utca újulhat meg a város határáig.

A polgármester kijelentette, nem történhet meg az, ami Szárhegyen, vagyis hogy a várt közműfelújítás miatt elmaradjon az országút aszfaltozása. Ha a víz- és csatornahálózatot érintő munkálatok később kezdődnek, mint az aszfaltozás, akkor inkább újra felvágják az úttestet, ahol szükséges, és időtálló módon igyekeznek majd helyreállítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Cristian Mungiu új filmje nyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Cristian Mungiu új filmje nyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 24., vasárnap

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről

Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről
2026. május 23., szombat

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban

A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket

Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket
2026. május 23., szombat

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok

Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok
2026. május 23., szombat

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó

A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó
Hirdetés
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu

Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt

A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt
2026. május 23., szombat

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
Hirdetés