Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Lesodródott az útról, kiütött egy kaput, és fennakadt a kertoszlopon egy személygépkocsi Dédán pénteken, kora reggel. A járművezetőt és utasát nem kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, súlyos sérülés nélkül úszták meg a balesetet.
2023. július 21., 10:082023. július 21., 10:08
2023. július 21., 10:092023. július 21., 10:09
Mint Călușeri Alexandra, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője tájékoztatott, péntek reggel 6 óra 30 perckor riasztották a dédai tűzoltóságot egy közúti balesethez, ami a településen történt.
Egy személygépkocsi sodródott le az úttestről, kitört egy kertkaput, és végül fennakadt annak kőoszlopán, ez vehető ki a helyszíni fotó alapján. Az autóban utazók nem szorultak a gépjárműbe, és nem igényeltek egészségügyi ellátást sem.
Javában zajlik a székelyföldi Holnemvolt Mesefesztivál, amely évről évre többeket von bűvkörébe: egyre több közösség, egyre több alkalommal tart igényt a rendkívüli változatosságot mutató mesekincsünk élvezetére.
A módosított kollektív munkaszerződésük szerint október 1-től egyhavi fizetésnek megfelelő bónuszra jogosultak nyugdíjba vonuláskor a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai – közölte kedden a környezetvédelmi minisztérium.
Nicușor Dan államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el az alkotmánybíróságnak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt érintő esetleges elutasító döntésével kapcsolatban.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, még nincs teljes képe arról, hogy mi húzódott a 2024. novemberi elnökválasztás érvénytelenítésének hátterében, de amint minden információ a birtokába jut, nyilvánosságra hozza ezeket.
A csíkszeredai meteorológiai állomásnál mínusz 6,4 Celsius-fokot mértek vasárnap, ami a legalacsonyabbnak számított az országban. Nemcsak a Csíki-medencében, de Székelyföld-szerte elindult a fűtésszezon. A tanintézetek többségében is fűtenek már.
Sok-sok pap és szerzetes mutatja az élet példáját – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára a Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézet tanévnyitóján.
Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány – derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből.
Négyszáz lejes segélyt kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok – közölte kedden Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.
szóljon hozzá!