Magyarországra is eljutott a gyergyói töltött káposzta

Az első gyergyószentmiklósi székelyföldi töltött káposztát gyártó cég egyéves szerződést kötött egy magyarországi üzletlánc vezetőivel. A megállapodás alapján ezentúl a magyarországiak is élvezhetik a hagyományos ízeket. Az első szállítás a múlt hét folyamán már meg is történt, 1200 doboz, azaz több mint egy tonna töltött káposzta került a magyarországi üzletek polcaira.

Csata Beáta

2011. július 26., 19:062011. július 26., 19:06

A székely termék névjeggyel ellátott töltött káposztát, házi recept alapján hat munkásasszony, leginkább kézi módszerekkel, az uniós elvárásoknak megfelelő körülmények között készíti. Bajkó László cégvezető elmondta, mindent megtettek annak érdekében, hogy megkapják az úgynevezett ovális pecsétet, ami által az uniós piacokra is engedélyt szerezhetnek. Ez már megtörtént, így egy magyarországi üzletlánccal kötött szerződés az első lépés a külföldi piac felé.

A cég vezetője tavaly februárban már felvette a kapcsolatot a magyarországi üzletlánc vezetőségével, akik alig két nap után válaszoltak, és úgy határoztak, hogy ha a cég vezetője meg tudja oldani az üzletekbe való szállítást, akkor vállalják a forgalmazást. Ez nem volt megvalósítható, így a szerződéskötés akkor elmaradt. Hargita Megye Tanácsa, a székelyföldi termékeket népszerűsítő kezdeményezése keretében, április 29-én bemutatót szervezett Ákosfalván a magyarországi üzletlánc képviselői számára. Ekkor – Bajkó László elmondása szerint – sokat számított a cég megjelenése, a töltött káposzta megkóstolása, mert már az első héten a magyarországi cég képviselői a székhelyükre hívták megbeszélésre. Rá két hétre alá is írták a szerződést. Így a múlt hét folyamán elindult az első 1200 doboz, töltött káposztától duzzadó, székely termékkel teli szállítmány Magyarországra. Az egyéves szerződés, ha minden rendben lesz, automatikusan meghosszabbítódik. A rendszeresen szállított mennyiség még nincs meghatározva

Bajkó László elmondta, hogy új termékként nincs meg a helye az áruházakban, mint például a sajtok esetében, ahol a terméket gyártó cég csak arra kell figyeljen, hogy kitűnjön a többi közül. Szerinte idő kell, amíg az emberek megszokják, hogy töltöttkáposzta-részleg is van az üzletekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére

Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára
2026. január 13., kedd

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették

Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették
2026. január 13., kedd

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó

Látványos kísérlettel mutatták be a Hargita megyei hegyi csendőrök, hogy milyen gyorsan fagy meg a víz mínusz 17 Celsius-fokban.

Ilyen gyorsan fagy meg a víz Hargita megyében az idei leghidegebb napon – videó
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Megvan a magyarországi országgyűlési választások időpontja
2026. január 13., kedd

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája

Hipotermia miatt halt meg keddre virradóan egy 65 éves, temesvári férfi.

Halálos áldozatot követelt az idei tél eddigi leghidegebb éjszakája
2026. január 13., kedd

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint

Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.

Jó úton a megszüntetés felé: még kevesebben kapnak üdülési utalványt az idei feltételek szerint
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond

Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.

Kóbor kutyák a lakónegyedekben: rendszeresen visszatérő gond
2026. január 13., kedd

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval

Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.

Pokoli időben mentek egy ukrán férfi megmentésére, mindannyian egy esztenán éjszakáztak – videóval
2026. január 13., kedd

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Hirdetés