
Fotó: Biró Zoltán
Az utóbbi időszak sorozatos magyarellenes megnyilvánulásai után ezúttal a csíkszeredai gimnázium épületén helyreállított magyar címer miatt érte nacionalista támadás a csíkszeredai önkormányzatot.
2012. január 08., 16:502012. január 08., 16:50
2012. január 08., 19:572012. január 08., 19:57
Az Antena 3 hírtelevízióban múlt héten stúdióbeszélgetést szerveztek a csíkszeredai gimnázium felújított épületén látható magyar címer miatt. A műsorvezető és a két meghívott kifogásolta, hogy a magyar címer van fent az épületen, és csúsztatásokkal teli megjegyzéseket tettek ennek kapcsán.
Mint ismeretes, a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épületet a csíkszeredai önkormányzat európai uniós pályázat segítségével újítja fel. A munkálatok nagy része már lezajlott a felújítás keretében, amelynek részeként a homlokzatot is az eredeti formában állították vissza. Így láthatóvá vált a három korabeli címer a három bejárat fölött, középen a magyar állam címerével, valamint a „Róm. Kath. Főgimnázium” felirattal.
Antal Attila alpolgármester elmondta, a magyar címer korábban le volt födve. „1989-ig a szocialista Románia címere volt ott, kilencvenben a város címerét tették oda, de felújításkor úgy gondoltuk, hogy ez eredeti formában állítjuk vissza a homlokzatot. Ennek részei a címerek és a felirat is” – közölte az alpolgármester. A címerrel kapcsolatos támadás kapcsán azt mondta, ennyi évvel a rendszerváltás után is úgy tűnik, hogy a történelmi tények tudomásul vétele nehézkes, vagy egyáltalán nem is kívánják ezt megtenni.
Az utóbbi időszakban lezajlott hasonló jelenségek kapcsán Antal Attila úgy véli, hogy módszeres, sokrétű és több fronton zajló mesterséges hangulatkeltés folyik. „Meggyőződésem, hogy az elkövetkező fél év, egy év hangsúlyosan ezekről fog szólni, és nagy kár lenne, ha ebben nem bölcsen tudnánk részt venni, hanem áldozatai lennénk ennek a hangulatkorbácsolásnak. Hiszen magyar részről is van néha hasonló jelenség. Azt gondolom, hogy elég szerencsétlenül terelődnek a közéleti tematizálások ebbe az irányba. Várható, hogy a magyarellenesség minden fronton fel fog erősödni, és provokálnak arra, hogy esetleg fogást találjanak rajtunk, és olyan reakciókat is kicsikarjanak, amivel aztán utólag vádolhatók vagyunk” – értékelte az alpolgármester.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!