
A marosvásárhelyi vallástanár nemrég vette át a magyar állami kitüntetést
Édesapja nyomdokait akarta követni, és lelkész szeretett volna lenni, de abban az évben nem vettek fel lányokat a teológiára, így matematikát tanult. A rendszerváltás után az első évfolyammal végezte el a hitoktató szakot, megérezve Isten elhívását. Úttörő munkát végzett a hitoktatás területén.
2017. szeptember 25., 17:042017. szeptember 25., 17:04
Demeter Irén könyvet írt és szerkesztett, élménypedagógiai módszerekkel fűszerezte tanítását, és társaival felépítette a Vakációs Bibliahét programot, amelybe szerre a Kárpát-medencében több ezer gyermek kapcsolódott, kapcsolódik be. A marosvásárhelyi hitoktatóval az eddigi kalandos életútjáról beszélgettünk.
– Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta önnek, részben a hitoktatói munkájáért. Meséljen erről nekünk.
– Amikor a rendszerváltás után lehetőség nyílott arra, hogy hitoktató szakképzést szerezzek, éreztem Isten elhívását, éreztem, hogy ez a pálya, amelyet nekem szánt. Addig a matematikával foglalkoztam. Úgy éreztem, Isten megbízott engem ezzel a nemes feladattal, hogy gyermeket tanítsak, neveljek, felemeljek. Tanítottam a Pedagógiai Líceumban a leendő tanítókat és óvónőket, a Bolyaiban, a Kántor-tanítóképzőben, s mindig a minőségi munkára törekedtem. Ezt láttam és tanultam édesapámtól, Varga László református lelkésztől. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mindig csak bedolgoztam ezekbe az iskolákba, nem volt teljes katedrám, így volt elegendő időm felkészülni, újító módszereket alkalmazni, megtalálni a diákokkal a megfelelő hangnemet és azt a módszert, amellyel megérinthetem őket, átadhatom mindazt, amit szerettem volna. Ma is, bár már évek óta nem tanítok, eljönnek hozzám tanácsot kérni a szakdolgozatok megírásában. Megállítanak az utcán és elmondják, hogy mire emlékeznek az órámról, és mikor értették meg, mikor tisztult le mindaz, amit órán mondtam.
– A hitoktatói munkához szorosan kapcsolódik a tankönyvek megírása. Meséljen erről is.
– Nem volt miből tanítani, oktatni, így a munka során szinte természetesen adódott, hogy tankönyvet kell írni. Így született meg 2002-ben a Magvetés – hittan óvodásoknak, majd 2004-ben a Református Vallástankönyv a középiskolák és ipariskolák X. osztálya számára, a Mit hiszel?, az Elmondom neked, gyermekem. Ezekre úgy tekintek, mint a gyermekeimre. Ezek lehetőséget adtak más felekezetű kollégákkal is együtt munkálkodni. Nagy lehetőséget adott az élménypedagógia módszerének felfedezése és népszerűsítése is, amelyet 2006-ban vezettem be a hitoktatásba. Ennek a munkának volt szép eredménye, a Gyümölcsnek gyümölcse közös publikáció.
– Szorosan hozzátartozik a hitoktatáshoz a Vakációs Bibliahét program és a KOEN Alapítvány.
– 1993-ban a hollandiai KOEN Alapítvány képviselői kerestek meg és ajánlották fel, hogy itthon, Erdélyben is szervezzük meg a Vakációs Bibliahét elnevezésű hitoktató programot. Több évig a holland anyagot fordítottuk, de 2008-tól Kárpát-medencei önkéntes munkatársaink írják felváltva minden éveben a programot. 2005-ben hoztuk létre Marosvásárhely székhellyel a romániai KOEN Alapítványt. A Vakációs Bibliahét óriási sikernek örvendett és örvend, az egész Kárpát-medencében használják. Egy-egy évben 7–800 hivatásos és önkéntes hitoktató, lelkipásztor vesz részt benne. Erdélyben a református csoportok mellett katolikus, evangélikus és unitárius csoportok is használják az anyagot. Ha a számadatokat nézzük, akkor azok igen beszédesek, hiszen az elmúlt 25 évben több mint 700 ezer gyermekkel számolhatunk. Tavaly, 25 év önkéntes munka után a KOEN Alapítvány vezetését abbahagytam. Fontosnak tartottam, hogy miután a régi, megbízható munkatársakból kialakult az új vezetőség, egy éven keresztül minden információt teljesen átadjak. Nem őrizgettem sem funkciót sem feladatot, hogy lehetőségük legyen teljesen szabadon dönteni és tovább vinni az ügyet. Öröm számomra, hogy egy ideig Isten eszköze voltam ebben a munkában, és hogy valóban csapat dolgozott együtt, nem egy ember személyétől függött a nagy hálózat. Ma már csak gyönyörködöm a programban, és örülök a munkatársi kapcsolatokból kialakult barátságoknak.
– Lassan elmaradt a tanítás és letette a KOEN Vakációs Bibliahetes programot is. Mi következett, következik ezután?
– Közben mély átalakulásokon mentem keresztül, eltemettem szüleimet, s éreztem, hogy változásra van szükségem. Most, azonkívül, hogy szívesen fogadom azokat a diákokat, akik tanácsért vagy szakkönyvekért megkeresnek, felfedeztem egy újabb szolgálatot: a fazekalást. A szolgálat részben idézőjelben értendő, hiszen a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület műhelyében tanítok, ahova felnőttek jöhetnek fazekalni, agyaggal dolgozni. A foglalkozás neve Nyitott fészek- stresszoldó agyagozás felnőtteknek.
Kerámiatárgyait vásárokban mutatja be, s tanfolyamokat is tart felnőtteknek
Ezenkívül számomra egyedi és izgalmas kísérlet, bennem érlelődő új út, a hitoktatást, gondolatébresztést és a fazekalást-agyagmunkát összekapcsolni. Hiszen amint az alkotó az anyagot, Isten is úgy teremt, formál minket, s irányít az utunkon. Munkáimat, gondolataimat az Irénkerámia Facebook-oldalon lehet követni.
– Említette, hogy tíz férfit és egyetlen egy nőt tüntettek ki, s ez elgondolkoztatta önt.
– Nem követtem, hogy az előző kitüntetések alkalmával milyen arányban voltak a hölgyek értékelve. Nem vagyok feminista, sem kvótapárti, nem hiszem, hogy a nők arányosan minden területen ott kell legyenek. De abban biztos vagyok, hogy egy nőnek sokkal több feladatot kell ellátnia és sokkal nehezebben tud család mellett olyant alkotni, felmutatni szakmai téren, mint a férfiak. Nekem se lett volna lehetőségem ennyit dolgozni, ha nem állt volna mindig mellettem és ebben nem támogatott volna a férjem és a drága lányaim, akik sok otthoni mulasztást elnézték nekem. Az én munkatársaim, hitoktatók és önkéntesek 80 százaléka nő volt. Az ő hozzáállásuk, lelkesítésük, áldozatos feladatvállalásuk nélkül, egyedül nem lehetett volna dolgozni, értelme sem nagyon lett volna. Így most szeretném, ha minden munkatársam, férfiak és nők éreznék, hogy ezt a díjat közös munkánk eredményeként vettem át.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
szóljon hozzá!