Magasabb szinten a gyergyói kórház

•  Fotó: Gregely Imre

Fotó: Gregely Imre

Nagyot lépett előre a gyergyószentmiklósi egészségügy. Nemsokára egy olyan készülék várja a pácienseket, emilyenhez hasonló csak a legnagyobb kórházakban található. Az új CT az eddigiekhez képest összehasonlíthatatlanul gyorsabb és pontosabb diagnózis megállapítást tesz lehetővé.

Gergely Imre

2010. március 15., 22:232010. március 15., 22:23

2010. március 16., 11:112010. március 16., 11:11

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Helyi forrásokból sohasem lett volna lehetőség arra, hogy egy ilyen csúcstechnológiával bővülhessen a gyergyószentmiklósi kórház felszereltsége. A most átadott computertomográf segítségével olyan vizsgálatok is elvégezhetők lesznek percek alatt, amelyekért eddig Csíkszeredába vagy Székelyudvarhelyre kellett utaztatni a betegeket.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gép az emberi test bármelyik szervének esetleges elváltozásait meg tudja mutatni, jóval pontosabban, mint a korábbi röntgengépek.

Természetesen a készülék önmagában még nem minden. Szakemberek is kellenek, akik működtetni tudják, és kiértékelni az elkészített feltételeket.

Ez ugyancsak az országban elérhető legjobb minőségben lesz megoldva. A CT online összeköttetésben lesz a kolozsvári onkológiai intézettel, a vizsgálatot élőben követhetik az ott dolgozó szakorvosok, és a felvételeket is ott értékelik ki.

Dr. Jeszenszky Géza az első ember Holdra lépéséhez hasonlította a CT beindulásának jelentőségét Gyergyószentmiklóson. A készülék átadásán egészségügyi szakemberek, kórházi vezetők, valamint önkormányzati tisztségviselők mellett jelen volt Biro Rodica a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetője is, aki elmondta, reméli, az új gép megfelelő kihasználtsággal fog majd működni.

•  Fotó: Gregely Imre Galéria

Fotó: Gregely Imre

Ehhez az is kell, hogy a Hargita megyében működő kórházak szerződést kössenek a gyergyói intézménnyel és ide irányítsák azokat a betegeket, amelyeknek ilyen vizsgálatokra lenne szükségük.

Az, hogy hány vizsgálat során veszik majd igénybe a computertomográfot, igencsak lényeges lesz. A kórháznak saját, és valószínűleg állami forrásokból sem lett volna elegendő pénze a készülék beszerzésére.

A CT-egy kolozsvári cég, a BSA Med vásárolta, és a gyergyói kórház csak helyet ad neki. Természetesen fontos, hogy megtérüljön a most befektetett 250 000 euro körüli összeg. Ezért olyan árakat határoztak meg, amely elérhető a gyergyói pénztárcák számára. Orvosi küldőpapír felmutatásával 50 lej lesz computertomográfos vizsgálat, saját igény szerint pedig 200 lejt kell majd fizetni. A CT várhatóan két hét múlva lép majd működésbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés