
A Down-szindróma világnapja (március 21.) alkalmából szervezett gyűjtési akciót a Román Posta, melynek során a beteg gyerekek családját támogatják. Bár az akció március 22-én kezdődött, egész évben megvásárolható az a karkötő, mely révén segíthetenek.
2010. március 22., 14:332010. március 22., 14:33
2010. április 07., 19:042010. április 07., 19:04
A Román Posta is odafigyel a súlyos rendellenességgel élő gyerekekre és családjukra, ezért szervezik meg a gyűjtési akciót már harmadik éve. A számlaszám mellett, melyet a betegek számára nyitottak, a postahivatalokban a Down-szindróma karkötőt is megvásárolhatják azok, akik segíteni szeretnének.
A humanitárius akció célja elsősorban a figyelemfelkeltés a betegség irányába, valamint a segítségnyújtás a beteg gyerekeknek és családjuknak. A karkötő ára, mellyel egy rászorulón segíthetünk 5 lej, az összegyűlt pénzt pedig a bukaresti Caritas Egyesületnek utalják. Ez az egyesület hozta létre az országos Down-szindrómában szenvedők hálózatát, így a szülők kapcsolatban állnak egymással és támogathatják egymást. A Down-kór ma már a terhesség korai szakaszában felismerhető, így a megbetegedések száma jelentősen csökkent. Ennek ellenére sok gyerek és hozzátartozója szenved a kórtól, nekik segít a posta karitatív akciója.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Kovászna Megyei Népi Művészeti Iskola partnerségével a Sic-Art egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
szóljon hozzá!