
Kedd az utolsó nap, amikor számlálóbiztosnak lehet jelentkezni az október végi népszámlálásra. Sepsiszentgyörgyön a polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodájában várják az érdeklődőket.
2011. augusztus 30., 08:552011. augusztus 30., 08:55
2011. augusztus 30., 11:472011. augusztus 30., 11:47
„Fontos lenne, hogy minél több tanár és egyetemista jelentkezzen számlálóbiztosnak, mert az összeírólapok aránylag bonyolultak, és sokkal több kérdést tartalmaznak, mint korábban” – mondta György Ervin háromszéki prefektus. Ugyanakkor jelentős számú tartalékemberre is szükség van, mivel ha egy számlálóbiztos, önhibáján kívül, nem tudja saját kerületét befejezni, akkor azt nagyon hamar helyettesíteni kell, mert a számlálási határidőt nem lehet meghosszabbítani. A prefektus azt is elmondta, a számlálóbiztosoknak 15 fizetett szabadnap jár munkahelyükön, ám a renedelet ezen vetületét nem dolgozták ki megfelelőképpen, nem jutott el a munkáltatókhoz. A számlálóbiztosokat 15 napon keresztül napi bruttó 50 lejjel fizetik – mondta el György Ervin.
Az előzetes számítások szerint egy számlálóbiztosnak 100 családot kell számba vennie városon és 80
családot falun. Becslések szerint Kovászna megyében 1300 ember vesz majd részt a népszámlálásban.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!