Hirdetés
Hirdetés

Lovasterápiás program tanulási zavarral, fejlődési nehézségekkel küzdő gyerekeknek

•  Fotó: Salvator Alapítvány

Fotó: Salvator Alapítvány

Patás Barát címmel másodszor hirdet lovasterápiás programot a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány tanulási zavarral küzdő vagy fejlődési nehézségeket mutató, nem fogyatékos gyerekeknek. A nyár folyamán zajló foglalkozásokra május végéig várják az 5-14 éves kor közötti, gyergyószéki jelentkezőket.

Pethő Melánia

2018. május 15., 16:032018. május 15., 16:03

Ló és ember barátsága csodákra képes – bizonyosodott be már nagyon sok esetben a Salvator Alapítvány által tartott terápiás foglalkozásokon, amelyeket krónikus betegséggel, testi-szellemi fogyatékkal élő, illetve tanulási zavarokkal küzdő gyerekek számára tartanak. A látványos sikerek lendületet adnak a folytatáshoz, így az alapítvány idén sem hagyja ki a fejlesztőprogramjait, és akárcsak eddig, pályázati támogatások révén most is ingyenesen kínálja fel a lehetőségeket.

A sérült, fogyatékkal vagy krónikus betegséggel élők számára már meghirdették a foglalkozást, tudatják, hamarosan indul a Patás Barát elnevezésű program is, amire fejlődési elakadásokat mutató vagy tanulási zavarral küzdő gyerekeket várnak.

Hirdetés

Szemmel látható a változás

Amint azt Gáll Katalin pszichológus, lovasterapeuta lapunknak kifejtette, gyakori manapság a tanulási zavar, nagyon sok gyerek esetében diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia nehezíti a tanulást. Elakadást okozhat ugyanakkor egy műtét, a családi állapot, valamilyen veszteség, gyász, vagy más lelki teher, és sok esetben a nagy tananyagmennyiség is, amivel nem mindenki képes megbirkózni.

Idézet
Ha a tanulásban elakad a gyermek, és nem tudja felvenni ismét a ritmust, kialakulhat benne a képtelenség érzése, hozzá nem értőnek könyveli el magát, sok helyzetben nem lesz sikerélménye

– fejtette ki a szakember. A terápiára térve elmagyarázta, a ló hátán kivitelezhetetlennek tűnő dolgokat végeznek el a gyerekek, ezáltal nő az önbizalmuk, kompetensnek fogják érezni magukat.

•  Fotó: Salvator Alapítvány Galéria

Fotó: Salvator Alapítvány

Idézet
A terápia összességében egy fejlesztőturbó, mert egy időben fejlesztjük a gyerek mozgását, koncentrációkészségét, figyelmét, összerendezettségét. Egyszerre figyel lóra, terapeutára és a feladatra. Lelki elakadás esetén a lovasterápia egy nagy dózisú önbizalombomba

– fogalmazott Katalin. Korábbi eredményekről beszámolva mondta el, a terápia végére szemmel látható a változás. „Volt gyerek, aki az első foglalkozásokon egy testet öltöt görcs volt, a program végén pedig balerinaként billegett a ló hátán” – érzékeltette a fejlődést. Hangsúlyozta,

a terápia nem konkrét tudást biztosít, hanem azok a készségek fejlődnek a gyakorlatok által, amik segítik megérteni a konkrétumhoz vezető összefüggéseket, amik képessé teszik a gyereket jelen lenni testben és lélekben a tanórán.

„Tehát nem csodaszer, de nagyban hozzá tud járulni az elakadások, zavarok feloldásában” – összegez a szakember.

Május végéig lehet jelentkezni

A Patás Barát program júniustól szeptemberig tart, keretében heti rendszerességgel, összesen 18 alkalommal lesznek foglalkozások. Jelentkezni május végéig lehet a Salvator Alapítványnál a pedagógus és egy segítőszakember vagy orvos ajánlásával, illetve egy, a szülő által írt nyilatkozattal, amiből kitűnik, hogy a család anyagi helyzetét megterhelné az olyan fejlesztőprogram, aminek költségvonzata van. Az idei program keretében öt gyerek számára biztosított térítésmentesen a fejlesztés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés