
Fotó: Pethő Melánia
Jó hangulatban, számos résztvevővel zajlottak az idei gyermeknapi rendezvénysorozat pénteki szabadtéri programjai Gyergyószentmiklóson. A kicsik már a délelőtti órákban birtokukba vették a csodanap eseményeinek helyszínét, hogy az ügyességüket, rátermettségüket és bátorságukat mérlegre tevő próbák lehető legtöbbjén részt vehessenek.
2018. június 02., 18:222018. június 02., 18:22
„A jó idő már félsiker” – nyilatkozott lapunknak a gyermeknapi szabadtéri rendezvények kapcsán Fórika Sebestyén, a rendezvénysorozatot szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője. A sikert egésszé a programok iránti nagy érdeklődés tette – nem volt olyan próbatétel, foglalkozás, amire ne vártak volna sorban állva a gyerekek a művelődéi ház melletti parkban. Ezúttal is hangsúlyt kapott a népi mesterségek bemutatása, de a fazekasság, az úri hímzés, a nemezelés csak egy kis részét képezte a kézműves foglalkozások gazdag kínálatának, amikbe bárki bekapcsolódhatott.
A sokak által kedvelt Hétpróbás összecsapásra iskolák és sportklubok fiú- és lánycsapatai jelentkeztek, hogy a változatos, többnyire ügyességet és jó fizikai erőnlétet követelő feladatokat a legjobbakként teljesítsék.
Fotó: Pethő Melánia
Újdonság volt idén a Szerencsepróba nevű játék, aminek próbái közé jól ismert feladatokat is beiktattak a szervezők, de meglepetésszerű kihívásokkal is várták a résztvevőket.
Aki a feladatok teljesítésével összegyűjtötte programfüzetébe a szükséges számú pecsétet, a királyi pár elé járulhatott, ahol mindössze egy rövid, de szellemesen előadott bemutatkozás választotta el őt attól, hogy lovag, illetve udvarhölgy lehessen.
Nagy sikerrel zajlottak a sportvetélkedők is. Volt futóbiciklis, kerékpáros, rolleres, görkorcsolyás és gördeszkás versenyszám, de futásban is megmérettethettek a benevezők. A rendezvényen a Brill Dance táncstúdió táncprodukcióval ajándékozta meg a gyermeknap ünnepeltjeit, akik a programok zárásaként A legkisebb boszorkány című mesejátékot tekinthették meg a Figura Stúdió Színház társulatának előadásában.
Fotó: Pethő Melánia
Fotó: Pethő Melánia
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!