Hirdetés
Hirdetés

LGT-dalt jeleltek el a hallássérülteknek

Jelekkel énekeltek •  Fotó: Téglás Rezső

Jelekkel énekeltek

Fotó: Téglás Rezső

Rendhagyó előadáson vehettek részt a marosvásárhelyi hallássérültek, akiknek egy LGT-dalt, két viccet és a Tavaszi szél vizet áraszt című éneket is eljelelték. Az előadók a sérültekkel foglalkozó HIFA Egyesület által szervezett jelnyelvtanfolyamon vettek részt, és mintegy záróvizsgaként mutatták be, hogy mi mindent tanultak.

Simon Virág

2023. július 19., 11:122023. július 19., 11:12

Néha látjuk őket az utcán, talán a szomszédban, ismerősök, barátok családjában. Mutogatnak, a kezükkel és mimikájukkal beszélnek, jelelnek. Van, hogy megbámuljuk őket, de megtörténik, hogy észre sem vesszük. Ők a hallássérültek, akik velünk, közöttünk élnek, de néha észre sem vesszük, vagy észre sem akarjuk venni őket.

Az ábécét jelnyelven

A marosvásárhelyi HIFA Egyesület sérült személyekkel foglalkozik, és

idén rendhagyó módon jelbeszédtanfolyamot is indított.

A jelnyelvtanár Szotyori Tünde gyógypedagógus volt, aki nagyszüleitől tanult meg jelelni, és a vásárhelyi hallássérült-egyesültnél is dolgozott, így jól ismeri nemcsak a jelbeszédet, hanem azokat is, akik Vásárhelyen és környékén ezt használják.

A tanfolyamra olyan sokan jelentkeztek, hogy végül négy csoport indult és összesen 39-en végezték el a tizenkét alkalmas alaptanfolyamot.

Volt, aki a segítő szakmában dolgozik, volt, akinek családjában vagy ismerősei között vannak hallássérültek, de olyanok is megtanultak jelelni, akik számára teljesen ismeretlen volt mindez, ám fejlődni szerettek volna egy új területen. A tanfolyamon résztvevők

kétszáz jelt tanultak meg és az ábécét.

Ez utóbbi azért fontos, mert ezzel el lehet mondani, hogy hívnak, hol laksz, és a betűk segítségével el lehet mutatni minden szót.

Szotyori Tünde, akitől tanultak •  Fotó: Téglás Rezső Galéria

Szotyori Tünde, akitől tanultak

Fotó: Téglás Rezső

Daloltak, szavaltak

A tanfolyam végén Szotyori Tünde szervezett egy alkalmat, ahol a résztvevők találkozhattak a hallássérültekkel és beszélgethettek velük, kipróbálhatták, hogyan tudják használni a megtanult jeleket.

Hirdetés

Kedden este pedig egy záróünnepély is volt, ahol a tanulók egy kis műsorral kedveskedtek a hallássérülteknek, de bemutatták családtagjaiknak is, hogy mi mindent tanultak. Az alkalom azért volt különleges, mert

arra még nem volt példa Marosvásárhelyen, hogy a hallássérülteknek műsort szervezzenek,

csak számukra összeállított, jelbeszéddel tolmácsolt dalt, verset, viccet adjanak elő. A kis előadáson elhangzott az LGT egyik dala, Az egyszerű dal, Borsos Edith operaénekesnő – aki szintén részt vett a tanfolyamon – elénekelte és eljelelte a Tavaszi szél vizet áraszt című éneket, és két vicc, illetve egy kis vers is műsorra került. A dalokat az HIFA Egyesület egyik tagja, Kelemen Attila kísérte gitárral.

A jelbeszédtanfolyam végzősei Galéria

A jelbeszédtanfolyam végzősei

Nyitni tudtak a hallássérültek felé

A HIFA ügyvezető igazgatója, Csata Éva a kis ünnepségre összegyűlteket köszöntve azt emelte ki, hogy a kezdetektől fogva az volt az egyesület mottója, hogy építsünk hidakat, hiszen fontosnak tartották és tartják a kölcsönös elfogadást, és a jelnyelvtanfolyam is egy nyitás a hallássérültek megértésének irányába. Köszönetet mondott Simon Judit elnöknek és az egyesület munkatársainak, hogy lehetővé tették, hogy ez a képzés ingyenes legyen és ezáltal sokak számára hozzáférhető.

Ősszel újabb kezdő jelnyelvtanfolyam indul, a tervek szerint román nyelven is, és azok, akik folytatni szeretnék a tanulást, megtehetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Növekszik az előleg mértéke, péntektől utalják a pénzeket a gazdáknak

Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.

Növekszik az előleg mértéke, péntektől utalják a pénzeket a gazdáknak
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lezárta a kormányalakítási egyeztetéseket Luca Niculescu, az államfő ultimátumot adott

Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.

Lezárta a kormányalakítási egyeztetéseket Luca Niculescu, az államfő ultimátumot adott
2026. október 13., kedd

Alkoholt fogyasztottak az iskola területén, országos visszhangja lett a szüreti bálnak

Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.

Alkoholt fogyasztottak az iskola területén, országos visszhangja lett a szüreti bálnak
2026. október 13., kedd

Megtartották az igazgatói versenyvizsga első próbáját: a jelöltek szerint nagyon nehéz volt a teszt

Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.

Megtartották az igazgatói versenyvizsga első próbáját: a jelöltek szerint nagyon nehéz volt a teszt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
2026. október 13., kedd

Vészesen közeleg a gázárplafon jelenlegi vége, igazi sokkot okozhat a mostani kalkuláció

Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.

Vészesen közeleg a gázárplafon jelenlegi vége, igazi sokkot okozhat a mostani kalkuláció
2026. október 13., kedd

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani

Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját

Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját
2026. október 13., kedd

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt

Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt
Hirdetés