Levélváltás a kisdiákok érdekében

Választ kapott nyílt levelére a marosvásárhelyi Dacia Gimnázium szülői közössége, amely néhány napja a tanfelügyelőséghez fordult kérésével, hogy harmadik osztályos gyerekeik régi tanítójukkal fejezhessék be az elemit.

Hajnal Csilla (R)

2011. április 06., 13:522011. április 06., 13:52

2011. április 06., 15:402011. április 06., 15:40

A tanfelügyelőség válaszában az állt, hogy a tanügyi törvényt figyelembe véve próbálnak kedvező megoldást találni a kialakult helyzetre, úgy, hogy biztosítani tudják a tanító folytonosságát az osztályban. A levélváltás előzménye, hogy az iskola vezetősége két tanító leépítését tervezi, ugyanis helyet kell biztosítani két címzetes pedagógusnak, akik szeptemberben gyereknevelési szabadságukról térnek vissza a tanintézetbe. A döntést az elmúlt tanévben összegyűjtött pontszámok alapján hozta meg a vezetőség, így a legkevesebb ponttal rendelkezőknek kellene távozniuk.

Nincs biztonság


A szülők a tanfelügyelőségtől kértek segítséget azért, hogy biztosítsák gyerekeik számára az állandóságot, és ne kényszerüljenek arra, hogy új pedagógussal kezdjék el a negyedik osztályt. Az elszánt szülők arra is hajlandók voltak, hogy gyerekeiket is helyezzék át egy szomszédos iskolába, tanítójukkal együtt. Nem tartják kielégítőnek az intézmény válaszát, úgy érzik, semmi sem szavatolja azt, hogy gyerekeik régi tanítójukkal fejezhetik be a negyedik osztályt. „Még nem tudom mi lesz a következő lépésünk, de elég bizonytalannak tűnik a helyzet” – mondta a Székelyhon.ro-nak Illyés Claudia, az egyik érintett kisdiák édesanyja.

Belső dolog...


Megkeresésünkre Illés Ildikó, Maros megye főtanfelügyelő-helyettese elmondta: a törvényes keretek betartása mellett próbálják megoldani a helyzetet, ugyanis felelősséget vállaltak ezért. „Szeptembertől maradhat a régi tanító az osztályával, azonban az, hogy pontosan milyen megoldást találtunk a helyzetre, a tanfelügyelőség belső dolgai közé tartozik” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Tüzesetek Maros megye számos pontján

Mozgalmas napjuk volt vasárnap a Maros megyei tűzoltóknak, akik több településen is beavatkozásra kényszerültek különböző tüzek miatt.

Tüzesetek Maros megye számos pontján
Tüzesetek Maros megye számos pontján
2026. március 22., vasárnap

Tüzesetek Maros megye számos pontján

Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok

Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.

Ég a növényzet Szászrégen közelében – lakóövezetet fenyegetnek a lángok
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
Medve támadott meg egy férfit Maros megyében
2026. március 22., vasárnap

Medve támadott meg egy férfit Maros megyében

2026. március 22., vasárnap

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom

Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.

Négy autó ütközött Marosvásárhelyen – egy sávon halad a forgalom
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak

Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.

A szemetelő horgászokra panaszkodnak Marosvásárhelyen – tetemes bírságot kaphatnak
2026. március 22., vasárnap

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek
2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Hirdetés