Hirdetés
Hirdetés

Levélben kérik Ferenc pápa segítségét Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadításáért

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Egyetlen bűnük magyarságuk volt – mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a pénteki ökumenikus istentiszteleten Csíkszeredában Beke István és Szőcs Zoltán székely aktivistákra utalva, akiket terrorizmus vádjával börtönöztek be. Amellett, hogy a történelmi egyházak képviselőivel együtt imádkoztak a politikai foglyokért, egy levelet is elfogadtak, amelyet Ferenc pápának fogalmaztak meg, hogy járjon közbe értük.

Barabás Hajnal

2019. május 31., 20:412019. május 31., 20:41

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ökumenikus istentiszteletet hirdetett a csíkszeredai református templomba, a pápalátogatás előnapjára azzal a céllal, hogy felhívják a nagyvilág és a közvélemény figyelmét a politikai foglyokként bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán ügyére.

Hirdetés

Az istentiszteleten jelen voltak a történelmi egyházak képviselői, a prédikációt Szabó László unitárius lelkész tartotta, aki azt mondta, ezen az istentiszteleten azokért imádkoznak, akik bajban vannak, a politikai foglyokért, megalázott embertársainkért. Kérte az Istent, hogy adjon Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak erőt és kitartást a szenvedéseik elviselésére, és azt üzente, hogy a közösség nem hagyja cserbe őket.

Szatmári Szilárd református lelkész házigazdaként szólalt fel, aki kihangsúlyozta,

ez a történet nemcsak a két székely fiatalemberről szól, hanem rólunk is, hiszen ami velük történt, bárkivel megtörténhet.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Azért vagyunk a templomban, hogy amikor az emberekhez hiábavalóan kiáltunk, még mindig tudunk szólni az Istenhez. Jelenleg, amit tehetünk az az, hogy imádkozunk” – fogalmazott a református lelkész.

Csapai Árpád-Szilárd római katolikus egyetemi lelkész Tamás József püspök nevében is beszélt az istentiszteleten. Mint mondta, személyesen is ismerte a bebörtönzött fiatalokat, akiknek megfogalmazása szerint egyetlen bűnük az volt, hogy szenvedélyesen szerették hazájukat.

„Ugyan kimerültek a jogorvoslati lehetőségek az országban a két székely ügyében, egyedül az államelnöki kegyelem maradt mint lehetőség, de az imának a lehetőségei korlátlanok” – fogalmazott Tamás János evangélikus lelkész, hozzátéve, hogy Isten meghallgatja az imákat és „megcselekszi”, azaz beleszól akarata szerint. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is jelen volt az istentiszteleten, aki arról beszélt többek között, hogy jogilag és anyagilag is támogatják a két, immár történelmi személlyé váló fiatalember ügyét.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Végül Tőkés László, az EMNT elnöke, egykori református püspök szólalt fel, elmondta, azért ragadták meg az alkalmat, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat, hogy a politikai foglyok kiszabadításának kérdését a pápa és Isten elé tárják.

Egy levelet is megfogalmaztak román és angol nyelvre is lefordítva a római katolikus egyházfőnek, amelyben a pápa közbenjárását kérik a két székely ügyében.

Tőkés László is megismételte: egyetlen bűnük magyarságuk volt. A pápához címzett levelet felolvasta és a jelen lévő közösséggel kézfelnyújtással fogadták el, így eljuttatják majd azt a Szentatyának. Az istentisztelet a székely és magyar Himnuszok eléneklésével zárult.

A gyanú és a vádak

Mint ismeretes, Beke Istvánt 2015. december elsején helyezték előzetes letartóztatásba az alkotmányos rend elleni cselekedetekre tett kísérlet gyanújával és a robbanóanyagok rendjének be nem tartása miatt. Később a nyomozó hatóságok Szőcs Zoltánt is letartóztatták, őt az alkotmányos rend elleni bűncselekményekre való felbujtással és a robbanóanyagok rendjének be nem tartására való felbujtással gyanúsították. A DIICOT szerint Szőcs Zoltán a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szervezetének elnöki minőségében 2015. október 10-én egy HVIM-gyűlésen felbujtatta a kézdivásárhelyi szervezet tagjait, hogy házilag barkácsolt robbanószerkezetet készítsenek és azt nyilvános helyen robbantsák fel. A nyomozati anyag kitér arra, hogy a gyűlésen megállapodás született, miszerint a robbanószerkezetet Beke István fogja elkészíteni, mert ő ért az elektronikához, úgy, hogy egy biztosíték segítségével „legkevesebb 3-4 petárdát egyidejűleg gyújthassanak majd meg”. A robbanószerkezetet bizonyos távolságból hozták volna üzembe a nyomozati anyag szerint egy mobiltelefon segítségével. A szerkezetet állítólag a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor környékén szándékoztak elhelyezni, a gyűlés egyik résztvevője javaslatára egy utcai kukában, a katonai díszfelvonulás útvonalán. A Beke István otthonában tartott házkutatás során a nyomozók több száz pirotechnikai eszközt találtak, amelyek beszerzése törvénytelen úton történt.

korábban írtuk

Öt év letöltendőt kapott Beke István és Szőcs Zoltán a székelyföldi terrorperben
Öt év letöltendőt kapott Beke István és Szőcs Zoltán a székelyföldi terrorperben

Öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit a bukaresti legfelsőbb bíróság – adta hírül a Krónika. A szerdán kihirdetett ítéletet Beke István megerősítette a napilapnak.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 20., szerda

Áramszünetekre figyelmeztet a szolgáltató

Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint karbantartási és javítási munkálatok miatt több Maros és Hargita megyei településen is szünetelni fog az áramszolgáltatás a következő két napban.

Áramszünetekre figyelmeztet a szolgáltató
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Tánczos Barna: meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását

Meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint. Az intézkedés hatálya június 30-án járna le.

Tánczos Barna: meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását
2026. május 20., szerda

Megvolt az utolsó csengőszó a Márton Áron Tehetséggondozó Központ ballagóinak

Jubileumi ballagási ünnepséget tartottak a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központban szerdán, tíz évvel azután, hogy megnyitották a létesítményt az FK Csíkszereda épületében. Idén 27 végzős diák ballagott el a központból.

Megvolt az utolsó csengőszó a Márton Áron Tehetséggondozó Központ ballagóinak
2026. május 20., szerda

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjból jövedelmet szerző magánszemélyeknek

Döntő házként megszavazta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.

Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjból jövedelmet szerző magánszemélyeknek
2026. május 20., szerda

Forgalomváltozás lesz a marosvásárhelyi Bălcescu utcában

Forgalmi változások lépnek életbe péntektől a Nicolae Bălcescu utcában az útszakasz és a parkolók felújítási munkálatai miatt.

Forgalomváltozás lesz a marosvásárhelyi Bălcescu utcában
2026. május 20., szerda

Tetemes kártérítést kell fizessenek a bukaresti tömbházrobbanás felelősei

A fővárosi tömbházban tavaly történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be kártérítési igényt sértett félként, és a nyomozók 55 millió euróig zárlatot rendeltek el a gyanúsítottak és az érintett cégek vagyonára.

Tetemes kártérítést kell fizessenek a bukaresti tömbházrobbanás felelősei
Hirdetés
2026. május 20., szerda

A Ferrariig vezethet az út a megújult Șincai iskolából

Az iskola fennállásának 50. évfordulójára megújult a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Szakképző Líceum. Korszerű műhelyek és laborok várják a diákokat, az intézmény pedig ma már az egyik legnépszerűbb szaklíceum Maros megyében.

A Ferrariig vezethet az út a megújult Șincai iskolából
2026. május 20., szerda

Két ember is úgy sérült meg súlyosan, hogy maga után húzta az elszabadult ló

Egy férfi sérült meg súlyosan szerdán Szeben megyében, miután egy szekérrel egy oszlopnak ütközött, majd a ló az úton vonszolta. Egy nappal korábban egy fiatal állapotos nőt rángatott magával a ló, aki szintén súlyosan megsérült.

Két ember is úgy sérült meg súlyosan, hogy maga után húzta az elszabadult ló
2026. május 20., szerda

Folytatódik a nagyméretű, textil és veszélyes hulladékok gyűjtési kampánya Marosvásárhelyen!

Május 1. és 31. között lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyszerűen megszabaduljanak azoktól a tárgyaktól, amelyeket már nem használnak, és nem helyezhetők el a hagyományos hulladékgyűjtőkben.

Folytatódik a nagyméretű, textil és veszélyes hulladékok gyűjtési kampánya Marosvásárhelyen!
Hirdetés