Lesz tiltakozó akció – így is, úgy is

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem engedélyezték a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület csütörtök esti tiltakozó körmenetét. Az imával egybekötött tiltakozó akció az engedélyeztetési bizottság szerint veszélyes helyzetet teremthet, a végleges döntést azonban a polgármester kell meghozza. A szervezők kijelentették, lesz tiltakozó akció, így is, úgy is.

Szász Cs. Emese

2011. augusztus 10., 16:372011. augusztus 10., 16:37

2011. augusztus 10., 16:502011. augusztus 10., 16:50



Az ülés után nyilatkoznak az érintettek, Kincses Előd és Ádám Valérián

Múlt héten formai okokra hivatkozva utasították el a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) körmenetére vonatkozó kérvényt, augusztus 5-én azonban ismét benyújtották azt. A csendőrökből, rendőrökből, tűzoltókból és a polgármesteri hivatal illetékeseiből álló engedélyeztetési bizottság szerdán 10 órakor ült össze, hogy megvizsgálja a csütörtök esti tiltakozást, döntés azonban nem született.

Veszélyes helyzetet teremthet a körmenet?

A RMOGYKE ügyvédje, Kincses Előd az ülés után elmondta, a bizottság szerint veszélyes helyzetet teremthet a csütörtöki tiltakozás. „A bizottság úgy véli, hogy az ügy az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre tartozik, tehát ott kellene demonstrálni. Ez viszont csak egy javaslat, döntést a polgármester hoz, illetve kellett volna már hoznia vagy három napja. Mi azonban fel akarjuk hívni a marosvásárhelyi román közvélemény figyelmét arra, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szenátusa súlyosan megsértette a tanügyi törvény 135. szakaszának a rendelkezését. A megszavazott új chartában ugyanis szó sincs arról, hogy önálló oktatási struktúra (departament) létrejön a magyar tagozaton, hogy államvizsgázni lehessen magyarul, hogy a gyakorlatokat magyarul lehessen megtartani. Minden olyan jog, amelyet az új törvény biztosít, kifelejtődött a chartából” – mondta Kincses Előd. Az ügyvéd elmondta, a közigazgatási törvény alapján meg fogják támadni a törvénytelen chartát, emellett az egyetem szenátusához és Funeriu tanügyminiszterhez is benyújtanak egy elő-panaszt. „A tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a chartát a minisztérium felülbírálja, s reméljük, a törvénysértő rendelkezéséket kigyomlálja a chartából” – összegezte Kincses.

Ádám Valérián: mutassuk meg, hogy a város a miénk is

A RMOGYKE ügyvezetője, Ádám Valérián kijelentette, hogy vállalják a hatóságokkal vívott csatát, csütörtökön 19 órára a városháza elé várják a szimpatizánsokat és résztvevőket, mert lesz tiltakozás. „Fontos, hogy jöjjünk ki, és mutassuk meg, hogy a város a miénk is. A központba kértük a tüntetést, a törvény lehetővé teszi ezt, ezért nem kell félnünk attól hogy büntetést kapunk. Ha mégis büntetést kapunk, akkor mi mint szervezők kapunk büntetést, és vállaljuk, hogy kifizetjük. De azt is, hogy törvényes úton járunk el, hogy ennek a büntetésnek legyen nemzetközi visszhangja is” – hangoztatta Ádám Valérián. A tervek szerint így a gyülekező a főtéren lesz, amelyet majd ha szét akarnak verni, a tiltakozók a Vártemplom udvarra vonulnak.

Az eredeti elképzelés szerint a városházától a főtéren át, imádkozva, gyertyákkal, fáklyákkal járják körbe a főteret a tiltakozók, akik a magyar történelmi egyházaknak, de még az ortodox egyháznak is küldtek meghívót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés