
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa kedden összeül, hogy átfogóan elemezze a párt elnökválasztás utáni helyzetét és meghatározza a következő lépéseket, Marcel Ciolacu pártelnök ugyanakkor be fogja jelenteni lemondását tisztségéből – írja pártbéli forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.
2025. május 20., 11:322025. május 20., 11:32
A szociáldemokrata források szerint a megbeszélés 13 óra körül kezdődik.
Marcel Ciolacu hétfő este jelentette be a pártvezetőkkel tartott informális ülésen, hogy
A párt vezetését ügyvivő elnök fogja átvenni a tisztújító kongresszus megszervezéséig, a felmerült nevek között van Sorin Grindeanu, Daniel Băluță első alelnökök, Victor Negrescu és Bogdan Ivan.
A szociáldemokrata vezetők arról is dönteni fognak a források szerint, hogy a PSD kormányra lépjen vagy ellenzékbe vonuljon. Eben a kérdésben a pártban megoszlanak a vélemények,
a kisebbik rész pedig azt, hogy az új kormánynak is tagja legyen és követelje a miniszterelnöki tisztséget.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.
Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
A Kolozs megyei rendőrség vizsgálatot indított a kolozsvári Virgil Madgearu szakközépiskola egyik 12. osztályos diáklánya ügyében, akinek a szülei a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy lányukat bedrogozták és megerőszakolták a végzős banketten.
A rendőrség büntetőeljárást indított gyilkossági kísérlet miatt a Lupényben vasárnap délután történt fegyveres támadással kapcsolatban. Az incidens során négyen sérültek meg, kórházban ápolják őket.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök hétfőn megkezdi a politikai egyeztetések sorozatát a parlamenti pártokkal a kormánya megszavazásához szükséges parlamenti támogatás megszerzése érdekében.
Négy gyermek és három felnőtt lett rosszul egy összejövetelen Hidegségben vasárnap este. A mentőegységek valamennyiüket csíkszeredai kórházba szállították.
Kigyúlt egy személyautó a E578-as úton, Maroshévíz közelében vasárnap délután. Az eset során senki nem sérült meg.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
szóljon hozzá!