
Illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Havazott csütörtökön a Szárkő-hegységben. Valentin Balaban, a Krassó-Szörény megyei hegyimentő-szolgálat vezetője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a hóréteg vastagsága elérte a 3-4 centimétert.
2017. szeptember 22., 11:052017. szeptember 22., 11:05
Balaban azt mondta: ez az első havazás idén ősszel,
A hegyimentő hozzátette: a Szárkő-hegységben ebben az évszakban ködös az idő, ezért kérik a kirándulókat, hogy megfelelő felszereléssel és ruházattal induljanak útnak, ne térjenek le az ösvényekről és mobiltelefonjaik legyenek feltöltve, kapcsolják be a GPS-t.
A Szárkő-hegység különösen a síelők körében közkedvelt, ugyanis közel hat hónapon keresztül van hó itt évente.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
szóljon hozzá!