
A marosvásárhelyi reptéren. A felújítás elvégzése utánig nem lesz nagy mozgás
Fotó: Boda L. Gergely
Felkerült a romániai közbeszerzéseket összesítő rendszerbe és annak honlapjára a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtér kifutópályájának felújítását célzó versenytárgyalási kiírás.
2017. június 13., 17:362017. június 13., 17:36
A beruházás műszaki dokumentációjában szerepel a felszálló-leszálló pálya felújítása, a kifutópálya átépítése, annak összekötése a felszálló-leszálló pályával, a be- és leszálló platform újjáépítése, a platform útjának újjáépítése, csatornázási és szénhidrogén-szeparátor létesítési munkálatok, irányfény- és villamos-berendezési javítások, földmozgatási munkálatok, a mozgási felületek felfestése.
Mint arról a reptér igazgatója, Peti András korábban tájékoztatta lapunkat, a jelenlegi korszerű technológiának köszönhetően a munkálatokat 108 nap alatt el lehet végezni, így a feladatfüzetben is azt határozták meg, hogy a szerződés odaítélésétől számítva
„Már régóta vártuk ezt a pillanatot, de ennél is fontosabb, hogy az események a megfelelő irányba haladnak. A kifutópálya főjavítása elsődleges a Transilvania repülőtér újraindításához, valamint az intézmény imidzsének visszanyeréséhez. A repülőtéren más javításokat is végrehajtunk, emeljük a szolgáltatások színvonalát, úgyhogy reméljük, az újraindítással egyidejűleg megnő a légitársaságoknak a térségünk iránti érdeklődése is” – ismertette a légikikötő vezetőtanácsának elnöke, Peti András.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
szóljon hozzá!