Idén augusztusban alakult a Legendás termékek társulása, az azóta hat kiállításon bemutatkozó kezdeményezés 13 székelyföldi termelő, kézműves hagyományos termékeit katalógusban mutatja be. A „prémium kategóriás” legendás termékeket és termelőiket népszerűsítő társulás a társadalmi felelősségvállalást szorgalmazza.
2011. november 15., 17:542011. november 15., 17:54
2011. november 15., 18:062011. november 15., 18:06
– Három pillérre támaszkodik a kezdeményezés: az alapot és a nevet a Székelyföldi Legendárium adja, e mellé társul a legendás termékek piacra vezetése, illetve harmadikként a kísérő szolgáltatások – mondta Tankó Ágnes, a tárulás ügyvezető igazgatója. Tehát a Székelygyümölcs Egyesület mellett az első katalógus 12 másik székelyföldi termelő prémium kategóriás termékeinek bemutatóját tartalmazza.
- Célunk kialakítani és piacra bevezetni egy olyan termékcsoportot, mely minőségében képviseli Székelyföld ízvilágát és hagyományait, megtestesíti a társulás tagjai által felvállalt termékfejlesztési és együttműködési hajlandóságot, valamint szervesen megjelenít egy földrajzi tájegységet – magyarázta az ügyvezető igazgató. A katalógusban bemutatott termékek mellett a termelők elérhetőségit is feltüntették a szerkesztők, hogy az érdeklődők, vásárlók maguk is kapcsolatba léphessenek a társulás tagjaival. – A társulás lényegében a marketinget teszi a szakmai tudás mellé – egészítette ki Tankó Ágnes.
A társulás működési regulájához híven a prémium kategóriás termékeknek különböző elvárásoknak kell megfelelniük, melyek alapján a tagok titkos szavazás során ún. piculákkal látják el ezeket. - A piculákat egytől háromig értékeljük, így például a zérós picula azt jelenti, hogy a termék maga minőségében megfelelő – magyarázta az illetékes, megjegyezvén, a legmagasabb értékű picula a hármas.
Az első, Legendás termékeket felsorakoztató polcot a székelyudvarhelyi Gondűző Étteremben állította ki a társulás, itt egyelőre a hűtőszekrényt nem igényelő szörpök, befőttek, száraztészták, teák, fűszerek, szeszes italok stb. tekinthetők és vásárolhatók meg. A helyi vendéglátóipari egységekben legendás témájú estek, vacsorák szervezését is tervezik, ez lévén a kezdeményezés harmadik, szolgáltatásokat nyújtó pillére. – A Székelyföldi kincsesládákat főként a turisták figyelmébe és karácsonyi ajándékként ajánljuk, ezekbe nyolc Legendás terméket válogathat be tetszőlegesen a vásárló – tudtuk meg.
A Legendás termékek köre folyamatosan bővül, a társulás tagjai új vagy meglévő termelők jelentkezését várják. – Célunk a kiemelt termék révén a termelőt is népszerűsíteni, így például a Góbé termékcsaládnak nem konkurensei, hanem partnerei vagyunk – hangsúlyozta Tankó Ágnes.
Az első katalógusban többek között a szentábrahámi gyógyteák és gyógynövényes sók, a Varga mézeskalács, a Honőr vadhústermékei, nagyenyedi borok, Gáll Erzsébet szörpjei, a Firtos bivalyfarm tejtermékei, a Váncsa tojásos tésztái, valamint a lövétei házikenyér kap helyet, a Legendás termékek teljes köre azonban hamarosan a társulás webáruházán is megtekinthető lesz.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!