Hirdetés
Hirdetés

Legenda a terepmotorozásban – Gyenes Mani a Nézőpontban

Húsz évvel ezelőtt vágott neki az első motorosversenyének, akkor még meglehetősen hiányos felszerelésben, viszont így is sikerült megnyernie a megmérettetést. Azóta tizenegy alkalommal vett részt a világ legismertebb és legnehezebb terepraliján, a Párizs-Dakaron, amelyen többször is nyert saját kategóriájában, sőt megkapta az ún. legendastátuszt. Gyenes Mani a Nézőpont legújabb adásának a vendége.

Székelyhon

2021. április 09., 12:022021. április 09., 12:02

Mondani sem kell, hogy Gyenes Emánuel Románia legjobb terepmotorosának, igazi legendának számít, nem véletlen, hogy egyesek szerint mondhatni benzin folyik az ereiben.

Idézet
2007-ben, amikor elkezdtem dakarozni, nem számítottam erre, hogy lesz tíz vagy tizenegy részvételem a Dakaron. Minden évben azt akarom, hogy megpróbáljak javítani az eddigi helyezésemen, és addig folytatni a dakarozást, amíg vannak támogatóim, és képes vagyok rá

– vázolta indulása körülményeit és jelenlegi céljait a Székelyhon TV-ben a szatmárnémeti versenyző, aki roppant szerencsésnek tartja magát, hogy részt vehetett a Dakar Afrikában rendezett utolsó futamán.

Azután következett a megmérettetés több mint egy évtizedes dél-amerikai sorozata, ahol kétszer is sikerült megnyernie a maratoni szakaszt, a tavalyi, immár Szaúd-Arábiába áthozott Dakaron a szerviz nélküli motorosok osztályában állt fel a dobogó legmagasabb fokára.

Hirdetés

Gyenes Emánuel arról is beszél, mekkora fizikai és mentális állóképességre van szükség a megmérettetéseken, amikor a motoros több ezer kilométeren teljesen magára van utalva, illetve

miként sikerült megtanulnia együtt élni a veszéllyel, a sérülések, balesetek kockázatával.

A Románia legjobb terepmotorosával Rostás Szabolcs által készített interjú megtekinthető a Székelyhon TV YouTube-csatornáján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Tűz ütött ki egy pszichiátriai kórházban, 116 embert evakuáltak

Kimenekítették a betegeket csütörtök este a ștei-i pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.

Tűz ütött ki egy pszichiátriai kórházban, 116 embert evakuáltak
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Időjárási szélsőségek: a kényesebb gyümölcsfákkal már nem érdemes tervezni

Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.

Időjárási szélsőségek: a kényesebb gyümölcsfákkal már nem érdemes tervezni
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

2026. szeptember 03., csütörtök

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban

Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt

Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak

Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér

A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér
2026. szeptember 03., csütörtök

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház

A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház
Hirdetés