Látogatható a petki tájház

A falutalálkozóra érkező székelypetkieknek szombaton mutatja be Kerekes Edit, helyi születésű, Szentegyházán élő óvónő a szülei egykori portáján berendezett tájházat. A héten néptánc és kézműves táborban vettek részt a helyben lakók és az elszármazottak gyermekei. Velük látogattuk meg a több mint százéves házat.

Molnár Melinda

2018. augusztus 10., 13:092018. augusztus 10., 13:09

2018. augusztus 10., 13:112018. augusztus 10., 13:11

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A falutalálkozóra érkező székelypetkieknek szombaton mutatja be Kerekes Edit, helyi születésű, Szentegyházán élő óvónő a szülei egykori portáján berendezett tájházat. A héten néptánc és kézműves táborban vettek részt a helyben lakók és az elszármazottak gyermekei. Velük látogattuk meg a több mint százéves házat.

Molnár Melinda

2018. augusztus 10., 13:092018. augusztus 10., 13:09

2018. augusztus 10., 13:112018. augusztus 10., 13:11

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Súlyos betegségéből felgyógyulván, tíz éve fogalmazódott meg Kerekes Edit tájházalapítási ötlete, hogy

„a kicsi eldugott faluban„ legyen egy vonzó, a múltnak is helyet adó lak.

Összegyűjtötte a település néprajzi tárgyait. Apránként felgyűlt a hajdani szobabelsőket és használati tárgyakat megjelenítő készlet. Ma már sajnálja, hogy nem hamarabb kezdte, mert az ószeresek nagyon sok tárgyat elvittek a faluból.

Hívogató hely

Édesanyja négy éve hunyt el. Húga Magyarországon él. A házat nem akarták eladni. A zsalugáteres faházat kívül-belül levakoltatta. A nyári konyhát, a sütőt, a gabonást, a csűrt és a fásszínt is berendezik majd. „Az idő foga megetette a sütőt” – sóhajt Edit. Két hónapig esett az eső, nem tudták megrenoválni a tájház-nyitásra.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A szélrózsa minden irányából érkeztek az elszármazott unokák és dédunokák a délelőttönként a szentegyházi Opra Levente által tartott néptánc- illetve a Kerekes Edit-vezette délutáni kézműves táborba.

A városi környezetben élő gyermekek tágra nyílt szemekkel nézték a vetett ágyat, a régenvolt lányok hozományát. Rácsodálkoztak a kenderfeldolgozás eszközeire, a felmenők mindennapi életének kellékeire, a régi fényképekre, miközben nem hallott szavakkal ismerkedtek, mint a pólyapárna, tiló, matolla, csizmahúzó.

A fiúk-lányok láthatták a tükrös, fényképes, zörgős, faragott guzsalyt, amit a legény saját kezűleg készített egykor „kifogott szeretejének”.

Edit a szívükbe véste: ne adják el soha híres petki székely ruhájukat, hiszen ma már nincs, aki el tudná készíteni azt.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Tervek

Kerekes Edit reméli, hogy a nyári táborban megéltek, a népi mesterségekről, helybéli hagyományokról tanultak nyomán hazahúzza a szívük a gyermekeket. Összefogtak a szülők és a helyi közbirtokosság is, hogy jól érezzék magukat. Az óvónő jövőre nyugdíjba vonul, a tábor helyszínéül a tájház csűrjét képzeli el. Ősztől egyesületet alapít, hogy tudjon pályázni. Vallja,

ügyesek az elszármazott fiatalok, haza mennek, betanulják a szüreti táncot és előadják. Akik pedig otthon maradtak, azoknak is terveik vannak Székelypetken. 

A falutalálkozó programja
Szombaton tizenkét órától kezdődik az úrvacsoraosztásos istentisztelet a református templomban.  Vendégük a kőhalmi református egyházközség kórusa, a székelyszentrezsébeti Cickom énekegyüttes és csíkrákosi Gerendely férfikórus. A tájházbemutató után közös ebéd lesz a kultúrotthonban. Megnyitják a gyermekek heti munkáiból készült kiállítást, és bemutatják a táborban tanultakat. Este fél kilenctől fáklyás felvonulás majd reggelig tartó táncmulatság kezdődik.

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel

Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is