
Fotó: Bíró Blanka
Közel tíz éve építik a Kovászna megyei rendőrség sepsiszentgyörgyi székházát, de még mindig csak 60 százaléka készült el. Eugen Palade megbízott rendőrparancsnok újságírói kérdésre elmondta, a belügyminisztérium idén újabb alapokat különített el, hogy a munkálatokat folytatni tudják, abban bízik, hogy hamarosan befejezik az építkezést.
2017. augusztus 03., 18:392017. augusztus 03., 18:39
A parancsnok szerint, erre azért is szükség lenne, hogy megfelelő körülmények között tudják lebonyolítani az ügyfélfogadást.
– mondta Palade. A grandiózus épület alapkövét 2008-ban tették le a csendőrlaktanya szomszédságában, az elején látványosan haladtak, aztán az építkezés a finanszírozás hiánya miatt leállt, holott a székház befejezését 2011-re ígérték. A Boc- kormány idején a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal megállapodtak, hogy az épületet átadják az országos lakásügynökségnek, kétszáz lakrészt alakítanak ki, felét a lakosságnak, a másik felét pedig a belügyminisztériumi és a helyi rendőrségi alkalmazottaknak. Végül az átadás nem történt meg, bár megállapították, hogy a rendőrség elférne a csendőrlaktanyában, ahol jelenleg is működik. A korábbi székházát visszaszolgáltatták az egykori tulajdonosnak, onnan költöztek a csendőrökhöz.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!